Szép szóval is ringasd…

Aktuális témájú, könnyed hangvételű, tűrhető terjedelmű elmefuttatás

Péter Sándor

2019. november 04., 00:202019. november 04., 00:20

Az emberi magatartás, az egymásra figyelés, az egymás megértése áll ennek a történetnek középpontjában. Hosszú pedagógusi pályám felidézése során számtalan emlékezetes epizód jut eszembe, de ez nagyon mélyen meghatott. Meggyőződtem, hogy a mély együttérzésnek, az úgynevezett empátiának határtalanul sok megnyilvánulása van, teljesen ismeretlenek figyelhetnek fel egymásra, igazíthatják el az erre rászorulókat, adományozhatnak ilyen vagy olyan célra, azaz megérezhetik a mások helyzetének súlyosságát, de örülhetnek is a mások örömének.

Történt tehát, hogy az egyik népes szakmunkásképző osztályban, ahol lány meg sem fordult, a többiek élcelődéseinek kitett legény jelentette be az egyik magyaróra elején, hogy neki gondjai vannak az írással, olvasással, de még a beszéddel is. Dadog. Ebből fakadt az ő visszafogottsága, háttérben maradása, s a többiek időnkénti élcelődése is. Az írását javítandó, javasoltam neki, hogy minden nap húsz–harminc percet másoljon bármilyen magyar nyelvű könyvből. Nem számít, hány mondatot ír le, de minden nap írjon, gyakoroljon. S rendszeresen hozta, bemutatta a füzetét. Azt tapasztaltam, hogy bizonyos idő eltelte után javult az írása, olvashatóbbá vált.

Történt, hogy a tanév vége felé bemutatta a másolásra szánt füzetet. Szinte teljesen betelt. Utolsó óránk volt, hozta a füzetet, s megkérdezett: felolvashatja az osztály előtt azt a szöveget, amelyet az utóbbi napokban másolt? Kissé bizonytalankodva mondtam rá az igent, nem tudhattam, hogyan fogadják majd az osztálytársai. És nekifogott. Ha jól emlékszem, Hófehérke meséjét másolta le. Ott volt a teljes szöveg a füzetében. És kezdte olvasni: egyenletesen, kimérten, időnként kellő színt is kölcsönözve a szövegnek. Nyilván, kissé akadozva. Aki ismeri, tudja, nem rövid mese ez. Ha az engedély megadása után hirtelen rám tört a bizonytalanság, azon ne csodálkozzon senki. Mi lesz, ha a többiek lehurrogják? Mi lesz, ha megakad az olvasásban? Mi lesz, ha egy-egy rosszul kiejtett szónál kirobban a nevetés? És mi lesz, ha… – sorakoztak a kérdések.

Közben megszólalt a csengő, még nem volt vége a felolvasásnak, de a máskor csengetés után egyre zajosabb legénysereg – 16–17 évesek – ültek csendben a helyükön, amíg el nem következett a mese boldogságot sugalló befejezése. Ám az volt az igazi, kellemes meglepetés, ami a felolvasást követő harmadik-negyedik másodpercben robbant: az a sok fiú, akik oly tiszteletteljesen hallgatták végig osztálytársuk el-elakadó felolvasását, olyan tapsviharban tört ki, amilyet csak jól sikerült színházi előadás végén hallhatunk. Megnyugodtam, talán meg is könnyeztem. A jó érzés, a sokat emlegetett empátia, a gyengébbel való egyetértés győzelme volt ez. És ott állt sugárzó arccal a felolvasó, aki talán akkor érezte át igazán, hogy az osztályközösség megbecsült, egyenrangú tagja!

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés