
Május első hetétől szemészeti rendelő kezdte meg működését Baróton, ami nemcsak a helyieknek, de egész Erdővidéknek igencsak jó hír, hiszen mindezidáig Sepsiszentgyörgyre, vagy esetleg Székelyudvarhelyre kellett utazniuk azoknak, akik ilyen szakorvosi vizsgálatra szorultak.
2017. május 11., 00:022017. május 11., 00:02
Május első hetétől szemészeti rendelő kezdte meg működését Baróton, ami nemcsak a helyieknek, de egész Erdővidéknek igencsak jó hír, hiszen mindezidáig Sepsiszentgyörgyre, vagy esetleg Székelyudvarhelyre kellett utazniuk azoknak, akik ilyen szakorvosi vizsgálatra szorultak.
Dr. Béres Hajnalka sepsiszentgyörgyi szemész főorvos hétfőn csupán a második alkalommal jött Barótra, az OTP Bank felett nyitott rendelőjébe, de máris tucatnyian várták, köztük idősek, és szüleikkel levő gyermekek is.
Mint mondta, elsősorban rájuk gondolt, amikor elhatározta, hogy rendelőt nyit Erdővidéken. Ez a két korcsoport ugyanis, a gyermekek és az öregek, a szembetegségek által a legérintettebbek, számukra az Erdővidéken alkalmi jelleggel megforduló optikusok nem jelenthettek megoldást.
– Ezt a két korcsoportot ráadásul az aktív életkorban levő emberek kellett hordozzák szemorvoshoz, ők is időt és pénzt veszítettek ezáltal. A baróti rendelő megnyitása egyben nekik is segítség ebből a szempontból – emelte ki a doktornő.
Dr. Béres Hajnalka hétfőn 15.30 és 18 óra között rendel Baróton, a többi hétköznapon, keddtől péntekig dr. Teklesz Zsuzsa baróti szemorvos várja ugyanott a betegeket, 15.30 és 18 óra között
– Egy állandó jelleggel Baróton tartózkodó szemorvos képzésében is segítek. Ahogy én is annak idején Cheresteș doktortól tanultam, most a magam rendjén én is segítséget nyújtok a fiatal Teklesz doktornőnek, átadva neki tapasztalatomból – nyomatékosította erdővidéki rendelőjének egy harmadik hozadékát is a doktornő.
Kitért arra is, hogy az erdővidéki idősebb emberek, mint ahogy más orvoshoz is, szemorvoshoz is általában meglehetősen későn fordultak eddig, problémáikat elhanyagolták. Béres doktornő tapasztalata szerint Erdővidék ebből a szempontból igencsak kullogó helyen áll még Kovászna megyei viszonylatban is
– Az itteni időseknek most már a távolság nem lehet ok arra, hogy ezentúl is csak akkor forduljanak szemorvoshoz, amikor már elveszítették látásukat. Ugyanúgy fontos, hogy hatéves koráig minden gyermeket legalább egyszer lásson egy szemorvos, hiszen ez az a kor, amikor felnőtté válik a szem, amilyen a látásunk ekkor, olyan marad a későbbiekben is – tanácsolta.
Az új szemészeti rendelőjét illetően Béres doktornő bizakodó, máris sok pozitív visszajelzést kapott. Bár nem kis befektetésébe került azt berendezni, kialakítani, mégis, mint összegzett, elsősorban nem az érdekli, hogy ez a beruházás mikor térül meg neki, hanem örvend, hogy a rendelő révén az erdővidékiek segítségére lehet, számára ez a legfontosabb.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!