Száz éve csendül a dal

Az éneklés „a szív nemesítése”

Néhai Berde Zoltán tanár jóvoltából tudjuk, hogy Zayzon Farkas tanító vezetésével a Székely Mikó Kollégium már az 1862–1863-as tanévben kórussal büszkélkedhetett, amelyet 1873-ban a Református Dalárda, majd 1875-ben a város első vegyes karának létrejötte követett. A hallgatóságot fellépéseivel jelenleg is gyönyörködtető magyar férfidalárda 1921. február 1-én alakult meg Magyar Dalárda néven negyvenöt fős, helyi és környékbeli iparosokból, kereskedőkből és értelmiségiekből álló tagsággal. A zökkenőmentes működtetésének biztosítása érdekében október 26-án egyesületet is alapítottak. A karnagyi teendőket Beör Kálmán zenetanár látta el, az elnöki tisztséget Demeter Béla kollégiumi tanár töltötte be.

Az egyesület működési szabályzatban kijelölt célja a „karéneklés útján benső örömet és tisztult szórakozást szerezni és ez által a szív nemesítése, a közművelődés fejlesztése, a jótékonyság gyakorlása” volt. Ezt a későbbiek során kiegészítették a következőkkel: „Megfogyva bár, de törve nem! Célunk ma is az, hogy amíg erővel, egészséggel, hanggal bírjuk – őrizzük, ápoljuk drága anyanyelvünket, nemzeti kultúránkat, ezzel is gátat vetve mindennemű lemorzsolódásnak, beolvadásnak.”
„Székely, egyesülj a dalban!”

A diktatúra éveiben rejtegetett, mára kultúrtörténeti ereklyévé vált zászlójukat Keöpeczi Sebestyén József címerművész, heraldikus tervezte, és a nagyajtai Réthy-lányok hímezték. A kék oldalán gyümölcskoszorú fonja körül jelmondatukat: „Székely, egyesülj a dalban!” A fehér oldalán található két címerpajzs egyikén a székely jelképek (Nap és Hold), másikon Sepsiszentgyörgy címere látható, alattuk a dalárda megnevezésével. Vörösre fényezett juharfa rúdja a beverők neveit őrző arany és ezüst zászlószeggel van ékesítve. Az összeillesztését lehetővé tevő ezüst abroncspárra a tagok, a csúcsát borító ezüst veretre a tisztségviselők és választmány névsora van felvésve. Mindkettő a brassói Gräfft aranyműves cég munkáját dicséri.

Elöregedőben a férfidalárda

A dalárda története négy, jól körülhatárolható időszakra osztható. Első a megalakulásával kezdődő és a második világháború végével záródó, születését, kibontakozását, felemelkedését és a világégés okozta visszaesését átölelő korszak. Ezt követik az 1944–1969 közé eső, útkereséssel, buktatókkal, elbizonytalanodásokkal, megszakításokkal tűzdelt viharos évek. Az 1969–1989-es szakaszt a városi művelődési ház keretében Magyar Férfidalárda néven történő újjászervezés, fiatalítás, talpra állás és virágzás, de ugyanakkor a diktatúra által rájuk erőszakolt nyomasztó repertoárpolitika is jellemzi. Az 1989-es változástól, napjainkig újból szabadon és tetszés szerint dalolhatnak, ezért műsorkészletük vallásos és nemzeti jellegű művekkel gazdagodott. A soraikat gyarapítani akaró fiatalok hiányában azonban egyre jobban elöregednek, átlagéletkorúk már a 72 esztendőt súrolja. Az említett korszakok közös jellemzőjeként említhető a számtalan sikeres fellépés, valamint az általuk begyűjtött díjak és elismerések sokasága.

Az énekkar jeles szakmai vezetői közül kiemelkedő szerep jutott az immár néhai László Attila zenetanárnak és zeneszerzőnek, Nagy István- és Pro Urbe díjas karnagynak, aki negyvenkét éven át (1972–2014) vezényelte. Munkásságáról 2012 februárjában így vall: „Az én vezéreszmémet az isteni küldetés határozta meg, vagyis hittel, kitartással szolgáljam az együtténeklés emberi közösségeket formáló erejét. Ebben a munkámban meghatározó szerepet játszott népünk ősi kultúrájának megismerése, megismertetése, mely gyökerét képezi a nemzeti kultúránknak. Visszanyúlni mindig a tiszta forráshoz, abból meríteni nem csak lélekemelő, hanem feladat is. Hiszem. Hiszek egy isteni örök igazságban! A nemzeti kincsünk, a magyar dal mindig megújító erejében, a nemzetünk megmaradásáért!”
Ilyen előd(ök) után óriási felelősség hárult a karnagyi pálcát 2014 októberében átvevő Jakab Árpádra, aki viszont az elmúlt kis híján hét esztendőben bebizonyította, hogy hozzájuk méltó módon és eredményesen irányítja a nagy múltú dalárdát. Ehhez a szakmáját hivatásként kezelő kántor, zenepedagógus, Jagamas János-díjas karnagy felkészültségén túl a fiatalságából adódó lendülete is hozzájárult. Az elöregedés hatalmas gondjával azonban eddig ő sem tudott megbirkózni.

Áldásos tevékenységüket a megyeközpont tanácsához tartozó Kónya Ádám Városi Művelődési Ház oltalma alatt és támogatásával fejtik ki, ugyanakkor 2018 óta egyesületi formában ismét önálló jogi személyiséggel is rendelkeznek. A fennállásuk 100. évfordulóját emlékkönyv kiadásával és amennyiben a járványügyi helyzet megengedi, 2021. szeptember 11-én esedékes, a testvérkórusok részvételével megrendezett hangversennyel szeretnék megünnepelni.