Száz év karban itthon

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Czegő Zoltán

2021. március 31., 08:022021. március 31., 08:02

Amikor egy (az) egész világ forr, ki tudja, milyen boszorkánykonyha fűtőjén, asszonyok, lányok két tenyerüket arcukra borítva menekülnek, maguk is aligha tudván, mi felé, mibe menekülnek abból, ami a veszendőség, maga a nemzetpusztulás. Ilyen időben, korokban mind a földön, mind az egekben kórusok ébresztenek családokat, népeket; az emberiség erdei égnek, menekül, pusztul ember, állat, maga az élet.

Ugyan kinek van kedve, tere ilyen korokban seregbe tömörülve dalolni, vezényelni: Forr a világ bús tengere, óh, magyar… Berzsenyi Dániel (1776–1836) költőnk az áldatlan, sőt átkozott Habsburg-elnyomatásban a mindenséget mérte s húzta harangjait, népeit gyülekezőre hívta-terelte a halálos veszedelemben.

Vészhelyzetben a karmester mintegy vezérként vezényel dallamra, ütemre, mert a győzelem titka ez. A karmesterek szerepe jelképértékű volt mindig is. A sepsiszentgyörgyi kórusok, karmesterek, dalosok és bizony politikusok is tisztában voltak ezzel, valamint a dal, a közös ének örökletes varázsával. Költők indulókra, rohamokra, sírásra és győzelmi hozsannára írtak dalt, és vették ezrek azt, hogy együtt békében, ostromokban, együtt egyért: a hazáért. Sepsiszentgyörgy kultúrotthonának kórusa nemrég volt százéves. Dalban, himnuszokban, rabszolgakórusban küldeni égre az imát, a köszönetet, szerelmi esdeklést, vagy a temetők némaságát..., megvolt és ma is megvan a kórus, a vezénylő karmestereknek hinni kell és tudunk is hinni, legyen az harci dal, vagy egy nemzet himnusza értékmérlegén, égi plafonok alatt.

Berzsenyi, Kölcsey meg Liszt Ferenc a mi oldalunkon, de tova szerte a békésebb vagy véresebb világban mindenütt művészi, elragadó varázsa van a közös kórusoknak. Sepsiszentgyörgy kórusainak és karmestereinek saját története följegyezve. Ma is rangot jelent, megtiszteltetést a város kórusában, tánckarában szerepelni, szólalni a Mester intésére. És emitt magam is csak a tisztelet hangján emlékeztem rájuk. „Balsors, akit régen tép, hozz rá víg esztendőt!

Van száz év magány, de van száz év karban is, egy nemzetet összefűző kórusokban.