A magyar királyi (brassói) 24-es honvéd gyalogezred első világháborús történetét bemutató háromnyelvű szabadtéri kiállítás nyílik Kézdivásárhely főterén, a Gábor Áron-szobor mögött pénteken 17 órától.
2019. október 24., 00:012019. október 24., 00:01
Az 24-es gyalogezred állományát tekintve nemzetiségi leképeződése is volt egyben a korabeli Erdélynek, hiszen hadkiegészítési körzete Háromszékre és a Barcaságra épült. Nagyobb részét magyar állományú legénység tette ki, de jelentős volt a román és a szász ajkúak létszáma is. A vezénylési nyelv a magyar volt, de szolgálati nyelvként a tiszteknek előírták, hogy sajátítsák el a román, illetve a német nyelvtudást is. Az ezred kivette a részét az első világháború borzalmaiból, előbb Galíciában, később az olasz fronton is harcolt. A Rétyi Nyírben 1941-ben felállított, majd 2010 óta ismét álló honvédszobor szintén a brassói 24-es honvéd gyalogezredre emlékeztet.
A kiállítást eredetileg tavaly novemberben mutatták be Sepsiszentgyörgy főterén. A magyar, román és angol nyelvű, november 25-ig megtekinthető kiállítás a Székely Nemzeti Múzeum és Kovászna Megye Tanácsának közreműködésével valósult meg, Nagy József hadtörténész, Tóth-Bartos András, Nagy Zoltán, Magyarosi Sándor, Eugen Mirel, Musát Arnold, Éltes Barna és Hegyeli Attila szakmai hozzájárulásával.
17.30-tól Nagy Szabolcs levéltáros, igazgatóhelyettes, a Veszprém Megyei Levéltár munkatársa bemutatja Az ojtozi csata 1917–2017 című tanulmánykötetet, előadást tart Gottfried Barna főlevéltáros, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár munkatársa. Közreműködik a Szentivánlaborfalvi Szent István Dalkör. Köszöntőt mond: Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Lukács Bence Ákos vezető konzul, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusáról.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!