Szabadrablás folyt

Miért volt sikertelen a romániai privatizáció? Mi okozta a háromszéki ipar összeomlását? Ki a felelős mindezért? Többek között e három kérdést feszegeti B. Kovács András (1949) legújabb, Ócskavasként mérték ki című könyve, melyben közvetett vagy közvetlen módon a válaszok is megtalálhatók. A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár olvasótermében szerdán este mutatták be a könyvet.

Az est során elsőként felszólaló Kisgyörgy Tamás, a kötetet megjelentető Charta Kiadó tulajdonosa fontos adatokat tett közkinccsé a kolozsvári születésű szerző pályafutására és munkásságára vonatkozóan. Kiderült például, hogy a Babeș–Bolyai Tudományegyetem angol–magyar szakán végzett, újságírással pedig az Ifjúmunkás országos hetilap szerkesztőjeként kezdett foglalkozni (1982–1988). Innen került a háromszéki Megyei Tükörhöz (1988–1990), ahol mindvégig lelkiismeretesen és pontosan tett eleget a rá bízott vagy vállalt feladatoknak, de kerülve a hajbókolást. Éppen ezért a rendszer bukásának napján munkatársai őt bízták meg a hatalmat megtestesítő főszerkesztő távozásra való felszólításával. Ezek után pedig az immár Háromszék névre hallgató napilap születésénél is bábáskodott, és 1998–2014 között a belső munkatársa volt. Azóta a Székely Hírmondó külső munkatársa.

Azt már az érintettől tudtuk meg, hogy újságíróként a nyomtatott sajtóból manapság hiányzó dokumentumriportot kedveli, így nem véletlen, hogy cikkeinek sokaságán kívül a mostanival együtt már tizenegy kötete jelent meg ebben a műfajban. Az Ócskavasként mérték ki előszavában a szerző rávilágít a Romániában lezajlott magánosítás visszásságaira, melyek végül a vállalatok tömeges csődjéhez és értékeik elkótyavetyéléséhez vezettek. Ezen áldatlan folyamat következményei pedig Székelyföldön talán még súlyosabbak voltak, mint az ország más vidékein.

A háromszéki ipar összeomlását az egykori vezetőkkel, gazdasági és pénzügyi szakemberekkel, valamint jogásszal készített interjúk segítségével követi nyomon, de megszólalnak politikusok is. Ezeknek már a címei is önmagukért beszélnek, hiszen a tartalomjegyzéket fellapozva ilyeneket olvashatunk: Hosszú ideig süllyedt a hajó (Autóvillamossági gyár), Kudarcra ítélt fások vergődése (Bútorgyár), A kézdivásárhelyi keményítőgyár bukása, Elapadt tejfeldolgozás (Kézdi tejgyár), Az elillant szeszgyártás nyomában. A felsorolás pedig hosszan folytatható, mert B. Kovács András a nagyobb háromszéki vállalatokat egytől egyig górcső alá veszi.

A könyv utószavának címe (Ne feledjük, szabadrablás folyt) pedig összegzi a történteket. Ebből idézünk: „Rendőrség, ügyészség, igazságszolgáltatás, önkormányzatok, pártok kellene, hogy szorgalmazzák a magánosítási botrány, a sok hamis pályázat, megjátszott versenytárgyalás titkának felderítését, azt, hogyan játszották ki a számukra nemkívánatos partnert, és hozták gólhelyzetbe azt, aki, íme, rosszabb gazdának már nem is bizonyulhatott, bár hetet-havat megígérhetett első szerződésében. A tíz­ezreket utcára küldő csődök felelőseinek kilétét sem firtatják ma az illetékesek (ugyan miben illetékesek ezek után), nemhogy a felelősségre vonás beindulhatott volna.”