
A sepsiszentgyörgyi Krecht Regina a tavaly képregénnyel, idén egy tudományos témájú, általa rajzolt animációs filmmel nevezett be a Formáld a világod! <19 Szabadfogású Számítógép Versenyre.
2021. december 17., 00:112021. december 17., 00:11
Az anyaországi vetélkedőre 19 év alatti fiatalok nevezhettek be bármilyen digitális eszközzel készített alkotásukkal. A benyújtott pályamű lehetett animáció, rajz, zene, játék, honlap, portál, kiegészítő alkalmazás, mobil applikáció, kutatás, robot, saját készítésű szoftver, hardver vagy bármilyen egyéb digitális megoldás. A legfontosabb az eredeti ötlet és a kreativitás volt, s Regina ebben nem szenvedett hiányt. A Székely Mikó Kollégium tizenegyedikes diákja alkotásával idén is elnyerte a zsűri tetszését.
– Még kiskoromban kezdett el érdekelni a biológia. Csakúgy faltam a természettudományos filmeket, oviban is a bioszkönyveimet olvastam. „Orvos leszek!” – hangzott szinte minden nap a gyerekszobából. A bioszkönyv mellé belefért egy-két rajzfilm is, amelyek – legyünk őszinték – felettébb inspirálók egy gyerek számára. Ezzel elindult a rajzolás iránti vágyam. Furcsa mód, az én rajzaim tűntek valahogy a legpocsékabbnak barátaim körében, de azt hiszem, épp ez motivált kreatív készségeim fejlesztésére. És azóta ez a két kardom van a világ ellen: a tudományos kíváncsiság meg a művészet ötletes alkalmazása. Micsoda oximoron. Sokáig dühös is voltam magamra, hogy miért kell ennyiféle egymástól távol álló irányzattal foglalkoznom. Aztán egyszer rájöttem: mi lenne, ha ötvözném a két ellentétet? – mesélte a diáklány.
Ezzel a mentalitással indult el a Metasztázis - Egy fehérvérsejt története kidolgozási folyamata.
– A digitális képregények 5. osztályban ragadtak meg, azóta is nagy álmom volt, hogy sorozatot indítsak a Webtoon digitálisképregény-alkalmazáson. A magyarországi C3 Alapítvány szervezte Formáld a világod!<19 pályázat pedig tökéletes lehetőséget adott a képregény megalkotásához. Két aprócska kiszabás lévén, hogy 19 év alatti legyek, illetve alkotásomnak legyen köze a technológiai világhoz. Hatalmas szabadság, hatalmas felelősség. A célom egyértelmű volt: a biológia szórakoztató megismertetése, kihasználva a grafika erejét. Ahogyan a cím már elárulta, egy fehérvérsejt akciódús életét mutattam be, akár egy szuperhős képregény. Egy új világot építettem föl az immunrendszerről, kicsit „emberibbé” téve az iskolásokat néha összezavaró T-limfocitákat és a specifikus immunrendszer más alkotóelemeit – magyarázta.
Mint elmondta, igazából hármas győzelem volt ez számára. A Goethe Intézet különdíja, valamint a pénzjutalom mellett elkészítette élete első webtoonját.
– Számomra a legfontosabb, hogy a képregény elérte a célját az olvasók körében: egyszerre szórakoztatott és mutatta be a biológiát egy izgalmas nézőpontból. Elvégre mit ér a tudomány, hogyha nem tudjuk helyesen és érdekesen tálalni a világnak? – véli Krecht Hanna Regina.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!