Szabad lesz egy „táncra”?

A Weddingers esküvői szolgáltató csoport negyedik éve mutatja be az ünnepek közreműködőit, második éve az Event Factorys fiatal vállalkozónőkkel, esküvőszervezőkkel társulva, és ezúttal a csoporton kívüli vállalkozókat is meghívva hozta a Sepsi Aréna teteje alá a rendezvényt. Nem is gondolná az ember, mennyi részletre kell figyelni egy esküvő megszervezésekor, de a hetvennél több kiállító tudatosítja, hogy külön – illetve itt mégsem, hiszen éppen az a jó ebben a Sepsi Weddingben – kell utánajárni a cipőnek, ruhának, sminknek, fodrásznak, a helyszínnek, menünek és tortának, a gyűrűnek, ceremóniamesternek, zenekarnak és tánctanárnak, dekorációnak, meghívónak, köszönőajándéknak, fotósnak, videósnak. Ha pedig mindez túl nagy stressz, akkor bele lehet kapaszkodni  az esküvőszervezőkbe. Ők csak a menyasszony és a vőlegény beszerzését nem vállalják, holott valószínűleg erre is lenne igény…

Jó nem terheltnek lenni a nagy napon

Zsigmond Zsuzsát (Event Factory), az esküvőexpó egyik szervezőjét kifaggattuk, milyen út vezet az ifjú párral való első beszélgetéstől addig a bizonyos napig.

– Nagy kihívás velük dolgozni és nem mindig könnyű, már csak azért sem, mert sokszor külföldön dolgozó, de házasodni itthon akaró ügyfelekkel van dolgunk – vágott bele a sűrűjébe Zsigmond. – Ilyenkor természetesen az internet által tartjuk a kapcsolatot, többnyire az egyikük átveszik a kapcsolattartás feladatát. Nekünk rá kell hangolódni az ő igényeikre, stílusukra, amit pedig olykor maguk is elég bizonytalanul képviselnek: például azt mondják, rusztikus dekorációt akarnak, amihez az esküvő minden más kelléke modern. Ha ketten két irányt jelölnek ki, mi elmondjuk mindkettő előnyeit, hátrányait, mi mivel egyeztethető vagy nem egyeztethető össze. Volt eset rá, hogy ilyenkor hazamentek, átbeszélték a dolgokat, és egy teljesen új, ezúttal azonban konszenzusos elképzeléssel rukkoltak ki. Ha nem, akkor megpróbáljuk mi a diszkófényeket tompítani, hogy a fakarikás díszítést ne emelje ki…

– Ami nekünk az álomesküvőt jelentette, azaz a nagyon könnyed munkát, teljes összhangot az elképzeléseket illetően, azt egy olyan fiatal pár hozta az életünkbe, aki azt mondta, inkább kiteremti azt a pénzt, amit az esküvőszervezőknek adnak, de lemondanak az előkészületek stresszéről. Egyre többen vannak ilyenek. Ez a Benke-kúriában megtartott lagzi mindnyájunknak szép emlék és számos további megrendelést hozott nekünk, sőt a kúria tulajdonosai felkértek, hogy ezután minden náluk tartandó esküvőt mi szervezzünk – mondt büszkén Zsigmond Zsuzsó, aki háromgyermekes anyukaként vállalkozott erre a nem kis felelősséggel járó feladatra. Kolléganője, Szabó Kinga, két gyermek mellett csinálja ezt. Bizony a stressz, amiről lemond az ifjú pár, az az ő kettőjük vállára száll át, ám mégiscsak motiváló az emberek ünnepi pillanatainak a részese lenni.

Női finomhangolás vagy férfias teremtő energia?

Arra voltam kíváncsi, hogy az empata nők ezt nagyobb érzékenységgel csinálják-e, mint a férfiak, ezért Kátai Juditot, a Jusztifotó brand alatt vállalkozó esküvőfotóst kérdeztem, hogyan választ helyszíneket, helyzeteket a kreatív fotózáshoz, vagyis (az általában) a lagzi után, kötetlen keretek között készített párfotókhoz. Van-e olyan, aki kifejezetten nőt keres?

– Nem annyira ez a szempont, amikor engem keresnek, inkább az, hogy esetleg már láttak fotózni egy eseményen, és úgy érzik, velem ők is szót tudnának érteni – mondta Judit. – Rengeteg jó fotós van manapság, inkább a személyiség számít, hiszen nálunk közelebb senki nincs a fiatalokhoz a nagy napon, folyton a sarkukban vagyunk. Ha kell, tudunk segíteni, vagy akár a hangulaton is emelni adott pillanatban. Nőként viszont nekem elsősorban az fontos, hogy a menyasszony, illetve a pár szépnek lássa magát a fényképeken, ez fontosabb szempont, mint a kompozíció. Végül talán még ott is látszik a férfi és nő közötti különbség – s ezt olyan beavatottként mondta, akinek napi szinten alkalma van ezt megtapasztalni, hiszen férje, Kátai Jocó is ugyanúgy esküvőfotósként dolgozik –, hogy én másképp válogatom az albumba kerülő fotókat.

Nem lenne teljes a kép, ha mindezekről nem kérdeztem volna ki Kátai Jocót is.

– Ami a választott helyszíneket illeti, szerintem olyan kell legyen, amihez köze van az ifjú párnak: ott élnek, dolgoznak, ott ismerkedtek meg, vagy valamilyen más élmény, emlék köti oda őket. Lehet ez város vagy természeti környezet, illetve legtöbbször mindkettő. Nekem az erősségem az architektúra adta lehetőségek kiaknázása, egy szép kaput, lépcsőt előszeretettel komponálok a képekre. De sokszor nem döntöm el előre a pontos helyszínt, nálam nagy szerepe van a spontaneitásnak, van, hogy az autóból meglátok egy alkalmas helyet, jók a fények, ott megállunk és katt. Persze, vannak sokak által kedvelt helyszínek. Ott vannak kötelező szögek, vagyis fotók, amit minden párnak meg kell csinálni, mert az úgyis csak az övék, ha már mások is jártak ott, de mivel egyik esküvőtől a másikig mi is változunk, mások a fények, a hangulatunk, tanulunk és felejtünk, mindig sikerül új anyagot összehozni.

Táncolj velem a szerelmünk végéig

Az élet egy közös tánc, azt pedig ugyanúgy nem lehet széthúzva járni, mint a nyitótáncot, amely az egyik legfelemelőbb – és legnagyobb félelmeket gerjesztő – pillanata lehet az esküvőnek. Erre általában rá kell készülni, itt lép a képbe Imreh István, a Kék Hold Táncklub tanára, akit arról faggattam, hogy tetten érhető-e valamilyen trend ebben a mozzanatban is, úgy, ahogy az esküvői ruha színét diktálja a divat?

– Az aktuális slágerlisták hatása néha meglátszik, tavaly például több pár táncolt Ed Sheeran Perfect című számára, de egyébként nem annyira a divat, mint inkább az ifjú pár tagjainak személyisége számít – osztotta meg lapunkkal. – Ezért nem lehetetlen az sem, hogy valaki Aerosmith-számra járja a nyitótáncot. De persze van a klasszikus variáns, többnyire keringő, tangó, van, amikor egy klasszikust követ valamilyen modern szám, s van a mix, amikor több zenét, stílust gyúrunk egybe, ilyenkor persze több időt kell rászánni a gyakorlásra.

Ezt az utóbbi mondatot úgy is értelmezzék, mint a feltevését a „Nincs botláb, csak sok gátlás” következtetésnek, Imreh Istvánnál a bizonyítás lehetősége.

Megragadtam az alkalmat, hogy az éppen arra járó, érdeklődő jövendő ügyfeleket, egy jövőre házasodó ifjú párt is kikérdezzek, milyen elképzelésekkel jöttek.

Dávid Róbert és Módi Boglárka jövő nyárra tervezi esküvőjét, amihez itt elsősorban a menyasszonyi ruha, dekoráció, torta – no és tánc – témában gyűjtenek információt. A klasszikus keringő után szeretnének több más műfajból álló egyveleget is, úgyhogy tanulnivaló lesz bőven, még akkor is, ha a leány már korábban is járt táncolni a Kék Hold Táncklubba. A menyasszonyi ruhát illetően a krinolinos, csipkés változat az ideál, de tetszik a sellőszabású is, derítettem ki, a dekorációban a rózsaszín lesz a domináns, a torta pedig erdei gyümölcsös lesz. A kreatív fotózást az árkosi Szentkereszthy-kastély kertjébe képzelik el a fiatalok, de hát még messze van az esküvő, nem kizárt, hogy alakulnak a részletek az összképben.

Mert minden változik

A vőlegények férfiöltönyei például színesednek, lehetnek kékek, szürkék, fehérek, de akár kockásak is. A dekoráció, illetve minden, ami a grafikai arculathoz tartozik, lehet natúr, természetközeli, letisztult, ezt az irányzatot képviseli Felső Boróka, és nemcsak azért, mert a természet kiköveteli magának, hogy többet foglalkozzanak vele. A smink, a frizura is követi az idők változásait, de hát mindenkinek nyújt valami fogódzót, legyen szőke vagy barna, fehérbőrű vagy kreol, kerek vagy kevésbé az. A torták is könnyedebbek, gyümölcsösebbek ma, lejárt a vajkrémek ideje, az M&M cukrászat például tavaly a bodzás–tehéntúrós–mascarponés esküvői tortájával tarolt, de divat a csórétorta és a minitortákból összerakott emeletes kreáció is. A klasszikus zene, a vonósnégyes is egyre jobban megveti a lábát a nagy napon. Amiről kevesebb szó esik: ehhez nagyon sok munkaóra is kell, mert mindez nagyon-nagyon sok pénzbe, euróezrekbe kerül. Már ha bizonyítani kell valakinek, vagy kellően elszántak vagyunk ahhoz, hogy ezt az egyetlen (?) napot ne adjuk–hagyjuk a felejtésnek...