Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2022. október 10., 00:102022. október 10., 00:10
Aki ma elég idős ahhoz, hogy saját tapasztalatból emlékezzen, jól tudja, hogy 1990 előtt szinte korlátlan lehetőségek adódtak a szabadidősportra, a kedvtelésből űzött labdajátékokra, elsősorban a focira. A települések peremén vagy a városok tömbházai között, sőt, még a nagyon gyér forgalmú utcákon és autómentes parkolókban is. Ezzel együtt – nota bene! – stadionok edzőpályáin és iskolák, óvodák udvarán! Az iskola, óvoda hivatalos programja után gyerekek, ifjak, felnőttek ellepték az intézmények udvarát, és kétkapus játék, kapura lövés, lábtenisz ment sötétedésig, helyenként még azután is.
A diktatúra bukása után, fokozatos korlátozások közepette még szűk egy évtizedig volt ez így, aztán „rend lett”. Az oktatási intézmények többsége kiírta a munkaprogram utáni bejárási tilalmat, törvények is megjelentek erre vonatkozóan. A jelenleg még érvényben lévő jogszabály a diákoknak is tiltja, hogy az általuk látogatott iskola udvarára a tanítási program után engedély nélkül, kedvtelésből visszajárjanak sportolni. Felnőttek bejárása is teljesen kizárt, büntetőeljárást kockáztat a nagykorú, ha óvoda- vagy iskolaudvaron labdázik.
A romániai, erdélyi sportmozgalom képviselői többször is kérték az engedményeket, ha nem is az 1990 előtti teljes lazaságot. A parlament tavaly megszavazott egy törvényt, amely elvileg, a különleges rendszabályok tiszteletben tartásával engedélyezte volna, hogy kiskorúak tanítási programon kívül (délután, hétvégén, szünidőben stb.) bejárhassanak az iskolák sportpályáira. A törvényt „többértelműség” címén megtámadták az alkotmánybíróságon, minden jel arra mutat, a kifogás elsősorban a nagykorúak helyzetére vonatkozik. Rossz nyelvek szerint üzleti és klikkérdekeket is sértett (volna), ha felnőttek szabadon, azaz ingyenesen használhatnák az oktatási intézmények sportpályáit.
A román parlament szenátusa nemrég elfogadta az idevágó törvény módosított változatát, amely a kihirdetése esetén munkaprogram utáni szabad bejárást biztosít az iskolai sportpályákra az 1–12. osztályosoknak és főiskolásoknak. Felnőtteknek – magánszemélyeknek, jogi személyeknek – fizetség ellenében lehetne engedélyezni a szabadtéri pályák vagy sporttermek használatát. Ez is egy lépés előre!
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!