
Kedden két halálesetről érkezett jelentés, amelyek az influenza szövődményei miatt következtek be.
2019. január 08., 15:422019. január 08., 15:42
"Ne tévesszünk össze az influenzát egy egyszerű hűléssel. A következmények nagyon súlyosak, akár halálosak lehetnek, különösen a veszélyeztetett kategóriák tagjainál" - írta keddi Facebook-bejegyzésében az orvos, aki a betegség ellen védőoltást javasol.
"A védőhatás két-három hét után alakul ki, tehát még van idő rá, hisz még csak most kezdődik az influenzaszezon. Tavaly a járvány februárban tetőzött. Ha eddig nem tették meg, szerencsés lenne, ha beadatnák a védőoltást. Romániában kétfajta trivalens és egy tetravalens oltást lehet kapni. Kis beruházás, de nagyon fontos lehet" - írja dr. Alexiu.
2018 végéig országszerte 67 influenzás megbetegedést igazoltak, egy 53 éves galaci férfi, aki nem kapott védőoltást, elhunyt. Ugyancsak év végéig 1.187.159 személyt oltottak be grippé ellen.
Kedden egy aradi személy halt meg a grippé szövődményei miatt. A 33 éves férfi, akinek nem voltak egyéb egészségügyi problémái, a munkahelyén kapta el a kórt.
Ugyancsak kedden egy 51 éves galaci asszony is elhunyt influenzában. A nő túlsúlyos volt, vérnyomásproblémái voltak és nem volt beoltva grippé ellen. Galacon egy 26 éves várandós asszonynál is igazolták az A típusú influenza vírusát.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!