Statisztikákban jól állunk

Tegnap félévi kiértékelőt tartott a Kovászna megyei rendőrség vezetősége: kiderült, hogy Háromszéken – két gyilkosságon kívül – nem jegyeznek kiemelkedően súlyos bűntényeket, illetve a tavalyi adatokhoz képest majdnem minden területen csökkent a törvénysértések, kihágások száma.

2017. augusztus 03., 00:242017. augusztus 03., 00:24

Tegnap félévi kiértékelőt tartott a Kovászna megyei rendőrség vezetősége: kiderült, hogy Háromszéken – két gyilkosságon kívül – nem jegyeznek kiemelkedően súlyos bűntényeket, illetve a tavalyi adatokhoz képest majdnem minden területen csökkent a törvénysértések, kihágások száma.

Palade Eugen ideiglenes megyei rendőrparancsnok elmondta, hogy a 2017-es prioritások között országos szinten a lopások számának csökkentése, illetve a kiskorúbűnözés visszaszorítása szerepel: Kovászna megyében a lakásokból történő lopásokra, illetve a családon belüli erőszak visszaszorítására fektetnek nagyobb hangsúlyt. Kifejtette, hogy az idei két gyilkosság is a családon belüli erőszak számlájára írható, faggatózásunkra pedig elmondta, hogy mindkét – Kézdivásárhely környékén történt – emberölésért a spontán konfliktussal társuló túlzott alkoholfogyasztás okolható. Amúgy az idei első félévben a rendőrök 7400 alkalommal léptek akcióba, az esetek 26,13%-át a polgárok a 112-es sürgősségi hívószámon jelezték.

A testi sértések, agressziók száma 9,1%-kal csökkent (360 törvénysértésről 327-re), továbbá a lopások száma 545-ről 477-re esett vissza. Erdészeti törvényáthágások terén több mint 600 akción vettek részt az egyenruhások: 163 törvénysértést észleltek, 379 bírságot róttak ki összesen 519 ezer lej értékben, és több mint 400 köbméter faanyagot koboztak el. A közlekedésiek körülbelül 600 alkalommal terepeztek, és 8 ezer szabálysértést lepleztek le: ebből 6,6 ezret a személygépkocsi-vezetők követtek el, a többit bringások, gyalogosok, szekeresek. Kiderült, hogy habár a közúti balesetek száma enyhén emelkedett, a karambolokban elhunytak száma (7) azonos a tavaly ugyanebben a periódusban jegyzett számadatokkal, illetve 10-zel csökkent a sérültek száma. 

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés