Soros és Csurka István

Czegő Zoltán

2017. május 05., 00:102017. május 05., 00:10

Sajnos, nem kell már magyaráznunk Soros György nemzeteket romboló munkásságát, afrikai meg ázsiai koldusmilliók bedédelgetését Európába, mindenüvé. Soros ma már nyíltan dolgozik, és súlyos pénzekért dolgoztat, szerveztet őrjöngő tüntetéseket a beözönlés érdekében.

Sajnossal folytatom. Ma is vannak, akik Soros György zsidó származású dollármilliárdos pénzén – az ő legényei, leányai –zsoldosok. Létezik hallgatólagos, de abban a halotti csendben egyezményes ítélő bizottság a magyar irodalomban is. A római arénában a legyőzött gladiátor halálát jelentette, ha a császár hüvelykujjával lefelé mutatott: recipe ferrum! Azaz: fogadd be a vasat. A mostani középnemzedék még emlékszik Csurka István (1934–2012) magyarországi, igen jelentős próza- és drámaíróra, politikusra. Sepsiszentgyörgyön is játszotta darabját a színház. Csurka István a magyarországi rendszerváltás hajnalán nagy sikerű beszédeket mondott a monori erdőben, majd Lakiteleken. Egyik alapítója volt a Magyar Demokrata Fórum nevű rendszerváltó és első kormányalakító pártnak.

Nem kanyarodunk vissza Soroshoz, mert el se hagytuk őt. Soros már hintette az ösztöndíjakat, támogatásokat szerte – a ’80-as években Csurka is kérte, és nem kapta meg. Sorosék ismerték nemzetmentő irányulását. Nos, ezt a „kérését” is szemére vetették a rendszerváltás után, mint annyi mást. 1998 februárjában így írt Csurka István: „Végső cél a magyarság kipusztítása pénzügyi politikával. (…) Az a kor, ami ránk következik a jövendő században, a népvándorlás kora. A színes bőrű, mérhetetlen szegénységű, de viharosan szaporodó népek keletről nyugatra, délről északra vándorolnak. (…) A magyar nyelvből egy vartyogás marad.”

Az ember, különösen, ha író, figyelemmel él, és valamennyit a jövőbe is lát. Csurka Istvánt már életében letiltották Magyarországon a színpadokról, kitiltották az irodalomból. Egyedül a Püski Kiadó adta ki rendszeresen a műveit. Gyurkovics Tibor (1931–2008) költő, író kiáltott bele, tova a ’90-es évek végén a magyar világba: tulajdonképpen mikor kap Csurka is Kossuth-díjat?!

Sosem kapott. És sokan kapnak ma is a Soros-oldalon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés