
Soltész Miklós szerint Ferenc pápa június elsejére tervezett csíksomlyói látogatása történelmi lehetőség a térségben élő nemzetek egymásra találására, megbékélésére.
2019. január 25., 11:112019. január 25., 11:11
A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára Csíksomlyón beszélt erről a kegytemplom előtt csütörtök délután tartott sajtótájékoztatóján. Soltész Miklós arra buzdított, hogy minél többen jöjjenek el Csíksomlyóra Ferenc pápa látogatására. Úgy vélte: a látogatás támaszt nyújthat a kereszténység és a nemzetek megmaradásához.
Az államtitkár közölte: a magyar kormány első lépésben 20 millió forint nagyságrendű támogatást nyújt az előkészületekhez. Hozzátette: hamarosan megkapják a csíksomlyói ferences szerzetesektől a támogatási igényt a pontos feladatmegjelölésekkel, és igyekeznek minél gyorsabban folyósítani a támogatást, hogy a szervezők elkezdhessék a munkát.
Soltész Miklós a látogatás jelentőségét hangsúlyozva kiemelte: nem járt még pápa Erdélyben, Székelyföldön. Hozzátette: Ferenc pápát a román állam és a romániai egyházak képviselői hívták meg, de az egyházfő csak két erdélyi településen: Balázsfalván és Csíksomlyón fog szentmisét tartani.
Újságírói kérdésre elmondta: volt már rá példa, hogy a hasonló események révén a többségi társadalmak, a többségi egyházak közelebb kerültek a kisebbségekhez. "Történelmi felelősségünk, hogy a sokfelé szakadt kereszténység, ahol lehet, egymásra találjon, és egymást erősítse" - jelentette ki. "Ha gesztusokat tudunk egymás iránt tenni a kereszténységen keresztül, ha lépéseket tudunk tenni egymás felé, az előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét" - fogalmazott az államtitkár. Hozzátette: 8-10 évvel ezelőtt azt sem sokan gondolták, hogy Magyarország és Szerbia eljut a történelmi megbékéléshez, és azt sem, hogy megerősödnek a magyar-szlovák kormánykapcsolatok.
Soltész Miklós arra is kitért, hogy nemcsak a pápalátogatás, hanem a májusban tartandó európai parlamenti választások miatt is fontos a 2019-es év. Úgy vélte: nem mindegy, hogy a választásokon a migrációpártiak vagy a nemzetben a kereszténységben gondolkozók adják majd a többséget. Ezért arra buzdított, hogy mindenki menjen el szavazni.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!