Sokkal egyszerűbb lesz ellenőrizni a megjelölt forrásokat a Wikipédián, ha megvalósul az Internet Archive elképzelése. Eszerint a Wikipédián megjelenő hivatkozásokra kattintva az adott könyv digitalizált oldalai nyílnának meg.
2019. november 05., 09:452019. november 05., 09:45
Persze eddig is meg lehetett ezt csinálni, és vagy az interneten kitúrni a hivatkozást, vagy fizikai formátumban elővenni és fellapozni a hivatkozott könyvet, de most ez a kör sokkal egyszerűbb és gyorsabb lehet. Arról nem is beszélve, hogy sokszor egyáltalán nem vagy csak nehezen érhetőek el a hivatkozott könyvek.
Az alapötlet nagyon jó, de még rengeteg idő kell ahhoz, hogy ez élesben is megvalósulhasson. Másrészt ehhez szükség van arra is, hogy a Wikipédia-oldalak szerkesztői nagyon pontosan hivatkozzanak, beleértve azt is, hogy ne csak a könyv címét és szerzőjét jelöljék meg, hanem azt is, hogy egészen pontosan hányadik oldalon van az idézett szövegrész, és a könyv melyik kiadásáról van szó.
A Wired adatai szerint 3,8 millió könyvet digitalizált már az Internet Archive, ez a szám naponta 10 ezerrel növekszik, és a tervek szerint hamarosan elérik a 4 milliót. Emellett azt is tervezik, hogy a hiányzó linkes hivatkozásokat a Internet Archive algoritmusa felkutatja a Wikipédia oldalain, és kiegészíti. Ez a program egyébként már el is indult, eddig legalább 6 millió hiányos linket egészítettek így ki.
(index)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!