Sokan úgy szeretnek, hogy az fáj

– Mire készüljön az olvasó, amikor ezt a kötetet kézbe veszi?

– Vajon lelombozom az olvasót, ha azt mondom, a világon mintegy 200 könyv van, amit tényleg el kell olvasni, a többi csak adalék? Lehet, a Gyémántmozaik is csupán adalék, nem tudom. A legszebb benne, hogy amikor írtam, nem volt az. Ha tudom közvetíteni azt az érzést, amit éreztem írása közben, már komoly elégtétel. Például ahogy Mária visszaköveteli Istentől a fiát. Egy anyának sem az Isten kell elsősorban, hanem a gyermeke. Amúgy is, nagy általánosságban annak vagyok a híve, hogy követeljük vissza magunkat Istentől, az istenektől.

– Mit sugall a kötet címe?

– Összefüggést. Buddha mondta, a világ gyémántháló. Eltöprengtem azon, mi van, ha ez a gyémántháló foszladozni kezd. Ilyenkor keletkezik a mozaik, törik a gyémánt. Ami ugyanakkor nagyon kemény anyag, és ha törik, akkor szúr. Sokan úgy tudnak szeretni, hogy közben szúrnak. Az más kérdés, mennyire képes ezt elviselni a „megszúrt”. Valaki azt mondta, már ezért a gondolatért érdemes volt megírnom ezt a könyvet.

– Előző kötete, a Testfüggőség és a Gyémántmozaik milyen kapcsolatban áll egymással?

– Ugyan különálló művek, mégis valamennyire összefüggnek, bár alaposan különböznek mind nyelvezetben, mind történésben, sőt – rettegett szó – a filozófiájuk is teljesen más. A hasonlóságra utal az írógépes karakterhasználat mind a régebbi, mind az új kötet borítóján, ráadásul a Gyémántmozaikban található egy Testfüggőség című elbeszélés. Egyetlen erős különbséget emelnék ki, a Gyémántmozaikban egyetlen történet sincs, mely egyes szám első személyben íródott volna, mert a Testfüggőség után nagyon elegem lett az ilyen jellegű írásból.

– Miért novellák, illetve mikor lesz regény? Egyáltalán kell a regény?

– Regény már van, csak nem vagyok elégedett vele, ezért félretettem. Két átdolgozás után rájöttem, nyugodtan kidobhatom. Novellát, elbeszélést írni valójában nehéz feladat. Minden szónak előbbre kell vinnie a történést, míg a regényben ülhet a történés egy-két oldalon, legfeljebb lapoz az olvasó – és ő is megpihen. De lesz regény. Valami azt súgja, a következő munka két kisregény lesz.

–Marcel Proust születésének 150. évfordulóján a Litera útnak indította a híres Proust-kérdőívet a magyar írók körében. Mivel sok kérdést tartalmaz, a terjedelmi kötöttség miatt mi csak párat választottunk. Az első: miféle tehetségre vágyik a legjobban?

– Zongorázni. Habár gitározgatok, mindig zongorázni vágytam, főként Beethoven 32 zongoraszonátája és Chopin hallatán.

– Mi okozza önnek a legnagyobb szenvedést?

– Inkább ki. Én magam.

– Ki az ön szépirodalmi hőse?

– Edmond Dantès, aki Monte Cristo grófjaként titokzatosan azt mondta első ellensége elintézésénél, hogy: „egy”. Aztán többet nem számolt. Érdekes.

– Kik a hősei a való életben?

– Slash, ahogy rezzenéstelen pofával gitározik tovább, amikor elszakad a gitárján egy húr.

– Mit utál a legjobban?

– A gerinctelenséget és a tekintélyelvűséget.

– Mi a jelmondata?

– „Minden mestert kinevettem, / ki nem nevette önmagát.” Nietzschétől. Ez gyakran eszembe jut az önmagukat komolyan vevők láttán.

– Mik a további tervei, min dolgozik?

– Jelenleg semmin. A Gyémántmozaik utolsó írásában, az Avarból kipattant erdőben bennem is kipattant valami, amit meg kell értenem, és csak úgy tudok továbbmenni. Bevallom, egyelőre csupán sejtelmeim vannak az új irányt illetően. Annyit viszont biztosan tudok, két év múlva újabb könyv születik.