Sokan szeretnek adakozni

Új köntösbe öltöztetve idén is jó célt szolgál A fakanál körbejár nevű jótékonysági akció, amelyet ezúttal a Diakónia a Háromszéki Közösségi Alapítvánnyal együtt szervez meg. Egy vacsora árának adományozásával mindenki élményt ajándékozhat időseknek és gyerekeknek.

Bodor Tünde

2020. december 18., 00:022020. december 18., 00:02

A Diakónia Keresztyén Alapítványnak és a HKA-nak volt már közös akciója, Sepsikőröspatakon nagy sikert arattak azok a közösségi programok, amelyeket a Margit Hercegnő Alapítvány anyagi támogatásával hozott tető alá a két civil szervezet, de amelyet nem sikerült volna olyan hatékonyan lebonyolítani a helyi nőszervezetek, ifjúsági szervezet segítsége nélkül. Ott is a délutáni oktatásban résztvevő hátrányos helyzetű gyerekeknek szerveztek tevékenységeket, és ugyanerre a célra gyűjtenek ezúttal is.

A Margit Hercegnő Alapítvány idén is felajánlott a HKA-nak 4000 eurót arra, hogy időseket és gyermekeket mozgósítsanak, előbbiek kellene kamatoztassák tudásukat a fiatalok javára, velük együtt. Ez a terv most Alsócsernátonban kivitelezhető, mivel ott iskolán kívül folyik a délutáni oktatás, tehát még lehet közös programokat, műhelymunkákat szervezni az egyébként a falak közé szorult, elmagányosodott időseknek, gyerekeknek. Rendkívül nagypotenciál lakozik a hatvanon felüli­ekben, sokan nem találják a helyüket a nyugdíjba vonulás után – mondta lapunknak Torma Vera, a Diakónia gyermekprogramokért felelős munkatársa.

A Margit Hercegnő Alapítvány további 1000 eurót ajánl fel azért, hogy az alsócsernátoni önkormányzat által biztosított termet olyan digitális eszközökkel szereljék fel, amelyek segítik a közös, nonformális tanulást és tanítást, de mindez csak akkor valósulhat meg, ha a HKA és a Diakónia biztosítja a 4000 eurós önrészt. Ehhez lehet hozzájárulni egy vacsora árával – de akár többel is – december végéig, 30 ezer lej a célösszeg, amit adományokból remélnek összeszedni.

– Megtanultunk nagyot álmodni – mondta Torma Vera –, hiszen látjuk, milyen sok a jó adakozó, alig pár órával a meghirdetés után már megkeresett nagy cég és egyszerű falusi család is. Bár alapjáraton a gyűjtés azért folyik, hogy 250 háromszéki gyermeknek és 50 idősnek szerezzünk élményeket, például azzal, hogy közösen kenyeret süthetnek, vagy együtt tanulnak angolul, vagy együtt kirándulnak, hosszabb távon az Offline mentor hálózat programunkon belül más falvakban is működtetnénk hasonlót, akár külföldi vagy külföldre szakadt aktív, fiatalos idősebbekkel – online.

Decemberben folyik a toborzás, hogy megtalálják azokat a csernátoni önkéntes időseket, akik a gyermekek mellett szeretnék hasznossá tenni magukat, le kell egyeztetni a programokat, felkészíteni a pedagógusokat. Minden eshetőségre készen az online tevékenységre is fel kell készíteni az önkéntes nyugdíjasokat, de látjuk, hogy Bukarestben ezt megoldották, működik, akkor itt sem lehetetlen – magyarázza lelkesen a Diakónia alapítvány munkatársa.

Természetesen A fakanál körbejár akcióból nem lehet kihagyni a Rotary Klubot sem, hiszen korábban ők szervezték az akciót a Diakónia javára, és idén is csatlakoznak az adománygyűjtéshez. A vacsora árát a jó szándékú emberek a RO97RNCB 0124 1189 2270 0001-es számlára utalhatják, a befizetés tárgyához kérik beírni: „contributie la fond program Fakanál”. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés