Sokak szemét szúrja a jó szereplés

Diószegi László olyannyira szívén viseli a Sepsi OSK sorsát, hogy saját bevallása szerint közel egy hónapig – amíg nem sikerült szerződést hosszabbítani – nem volt egy nyugodt éjszakája Ibrahima Tandia miatt.

Bartha Zsófia

2019. január 22., 00:172019. január 22., 00:17

– Az épp Törökországban edzőtáborozó Sepsi OSK az előkelő negyedik helyen telel. Hogyan látja a csapat őszi szereplését?

– Az őszi idény csodálatosan sikerült, negyedik helyen áll a csapat, ezt álmunkban sem gondoltuk volna. Voltak nagyon jó mérkőzéseink, úgy is mondhatnám, a jó csapatok ellen jó eredményeket értünk el, sajnos, pár találkozón nem leltük a formánkat, és gyengébb csapatok raboltak pontokat tőlünk. Most hirtelen a Hermannstadt jut eszembe, amely hat pontot szerzett ellenünk. De mindent összevetve, csodálatosan zárult a 2018-as esztendő, és remélem, a 2019-es is számos sikert tartogat számunkra.

– Az idény végén milyen eredménnyel lenne elégedett?

– Az első hatba vágyunk, öt mérkőzés van még hátra, ezekből legalább kettőt meg kell nyerni, és egyet döntetlenre hozni, akkor biztosan meglesz a felsőházi rájátszás. A hatodik hellyel tehát tökéletesen meg lennék elégedve, de ha már bejutunk a play offba – a székely ember azt mondja, evés közben jön meg az étvágy –, akkor talán a negyedik helyre is rá lehetne hajtani. Hoztunk két jó játékost, még szükségünk van egy csatárra, keressük a megfelelőt. Naponta négy-öten jelentkeznek, de nem szeretnénk elsietni, olyasvalakit akarunk, aki tényleg nagyon jó. Huszonnégyen vagyunk jelenleg a keretben, ha jön még egy csatár, az bőségesen elegendő, mert úgyis csak tizennyolcan férnek fel a bírói lapra. Ez eleve feszültséget szülhet az öltözőben, mert mindenki játszani szeretne.

– Nemcsak az öltözőben szül feszültséget a mellőzés, hanem a lelátón is, mert a szurkolók is a kedvenceiket szeretnék a pályán látni.

– Én is szurkoló vagyok, és igazat adok, ha egyik-másik játékost a pályára követelik, viszont vezetőként az edzőre kell bíznom a döntést, ő felel az eredményekért. Mindig a klub érdekeit kell nézni.

– Egy ideje az országos sajtó is felfigyelt a Szentgyörgyön folyó szakmai munkára. Zavarja a fokozódó figyelem?

– Jó lenne, ha ez a felfokozott figyelem a pályán is megnyilvánulna a soron következő öt találkozón. Meglátjuk, a játékvezetők is úgy gondolják-e, hogy megérdemeljük a tiszteletet, nem egyebet. Az, hogy felnéznek ránk szakmai körökben, pozitív dolog, de a leglényegesebb, hogy jó a hangulat az öltözőben, és hogy történelmet írunk Sepsiszentgyörgy számára.

– Hogyan élte meg azt, amikor tavaly az év klubvezetőjének választották?

– Azt jelezte számomra, hogy a klub, amelyet vezetek, profi módon végzi a dolgát. Ez nem az én egyedüli érdemem, hanem mindenkié, aki a klubon belül becsületesen teszi, amit kell. Azt hiszem, messzemenően túlteljesítettük azt, amit ezelőtt nyolc évvel Kertész Dáviddal, Pózna Dáviddal és Kovács Attilával megálmodtunk, éspedig hogy legyen egy csapatunk, amellyel megvetjük a lábunkat a másodosztályban, és visszacsalogatjuk a szurkolókat a lelátóra. Lassan egy brand lett az OSK, amit külföldön is kezdenek megismerni. Ehhez kellett a jó őszi szereplés és az a néhány jó játékos, akit leigazoltunk, és most itt elsősorban Tandiára gondolok. Szinte nincs olyan nap, hogy ne keresnének miatta játékosügynökök. Sikerült újabb másfél évre leszerződnünk, a nyárig biztosan marad, aztán meglátjuk. Ha a Jóisten megsegít, és elcsípjük a negyedik helyet, még akár maradhat is, de legyünk realisták, nem tudunk egy ilyen kaliberű játékost hosszú időre itt tartani.

– Nem is olyan rég még sokan megmosolyogták azt a nyilatkozatát, miszerint néhány év múlva európai kupaporondon lesz érdekelt az OSK, és lám-lám, talán nincs is olyan messze az az időszak.

– Úgy gondolom, elég realistán látom a helyzetet, soha nem ígértem olyat, amit nem tudunk betartani. Nagy álmom, hogy egyszer Európa Liga-selejtezőt játsszon a csapat. Tudom, hogy nagyon nehéz, de nem lehetetlen. Jó edzőnk van, jó a csapatszellem, és ha csak a kupát nézzük: három meccs megnyerésével már döntősök vagyunk, és ott bármi megtörténhet. Most már elkészült a két füves és a műfüves pályánk, tehát van, ahol játszani a gyerekeknek, lesz utánpótlás. Sokan vádolnak azzal, hogy nem adunk esélyt a helyi játékosoknak. Én erre azt tudom mondani, profi csapat vagyunk, itt és most az eredmény a fontos, de az, hogy 370 gyereknek egyre jobb körülményeket tudunk biztosítani, az egy garancia arra, hogy öt-hat év múlva a csapatban két-három saját nevelésű játékos is feltűnik, ha még ott leszünk az I. ligában. Vagy eredmény, vagy lokálpatriotizmus. Én is lokálpatrióta vagyok, de ne felejtsük el, hogy 2012-ben alapítottuk az első gyerekcsapatot. Idéntől a gyerekekre nagyobb hangsúlyt fektetünk.

– Hogy látja a csapat negyeddöntőbeli esélyeit a Román-kupában a Kolozsvári CFR ellen?

– Ha akartuk volna se kaphattunk volna ennél nehezebb ellenfelet mi sem, és Csíkszereda sem (Krajovát – szerk. megj.), de szerintem verhető csapat mindkettő. Úgy gondolom, nekünk 30%-os esélyünk van egyelőre, de hazai pályán játszunk, százszázalékosan telt ház előtt, ami mellettünk szól. A lényeg, hogy játsszunk egy jó meccset, ha a sors is úgy akarja, továbblépünk, és akkor a legjobb négy között már könnyebb dolgunk lesz.

– Nagy port kavart ország szinten a hír, miszerint magyarországi támogatásból tartják fenn a csapatot.

– Nagyon téves információkra alapoz a központi sajtó. Amikor mi megnyertük a pályázatot infrastrukturális fejlesztésre, létrehoztunk egy új céget, szinte mondhatni, egy másik klubot azért, hogy az a támogatás arra menjen, azt a pénzt nem költhetjük egyébre. Azzal gyanúsítottak minket, hogy azért teljesít ilyen jól a Sepsi OSK, mert magyar kormányzati pénz van a csapatban, holott ilyesmiről szó sincs, egy fillér kormánypénz sincs. Újabban olyan híresztelések is napvilágot láttak, hogy ráküldik az adóhatóságot a klubra, mert nem volt pénzügyi ellenőrzés az OSK-nál, de ez is marhaság, hiszen, minden I. ligás klubot alaposan átvizsgálnak évente a licenc megszerzéséért. Felesleges hisztériát keltenek ezzel. Mi nem akartuk tovább fokozni a helyzetet magyarázkodással, azt szokták mondani, a kutya ugat, a karaván halad… Szívesen várom, jöhet bárki ellenőrizni. Amikor megalapítottuk a klubot, leszögeztük, hogy átlátszó és tisztességes legyen minden, ehhez tartjuk magunkat. Nálam a bunda klubszinten teljesen kizárva, mi minden meccset egyformán meg akarunk nyerni, nem számolgatunk. Ha a 12. helyen állnánk, senkit sem zavarnánk. Lásd, tavaly, amikor a kiesés ellen harcoltunk, nem cikkeztek rólunk, holott ezt a támogatást már tavalyelőtt megkaptuk. Hárommillió eurót emlegetnek, de ha a nagycsapatra költöttük volna ezt az összeget, akkor a pályákat miből építettük volna? Ez nem így működik. Mi már az első perctől számítottunk erre, ezért raktunk mindent pontra, hogy ne legyen semmi kifogásolnivaló.

– Mi a helyzet a világítóberendezéssel?

– Dunaszerdahelytől kaptuk ajándékba, 400 ezer euróba került a felállítása. Egy bukaresti céget bíztunk meg ezzel, majdnem kilencven betonoszlopot kellett belefúrjon 12 méter mélyre, új égőkre, valami 13 kilométer kábelre volt szükség, azon kívül omologáltatni kellett az egészet. A sajtóban az jelent meg, hogy ez is magyar támogatásból valósult meg, de ez is hamis információ.

– Jó, akkor öntsünk tiszta vizet a pohárba. Milyen támogatásokból tartja fenn magát a Sepsi OSK?

– A költségvetés 40%-át a televíziós közvetítési jogdíjak teszik ki, körülbelül 6–7% a belépőjegyekből gyűl össze. Ha mi magyar állami támogatást kapnánk, akkor ingyenes lenne a belépés, hogy még több néző legyen, de mivel nekünk szükségünk van erre a pénzre, 30 lejbe kerül a jegy. Rengeteg szponzor- és reklámszerződést kötöttünk, nagy cégek állnak a hátunk mögött, mint az OTP, a MOL, a Gyermelyi, de említhetném a saját cégem, a Diószegit, illetve a Depót, a Capitalyt, a Bertist stb. A sok kicsi összegyűl. A 14 élvonalbeli csapat közül szerintem mi a 8–10. helyen állunk a költségvetés tekintetében. A titok: takarékosan élünk. Megpróbáltuk észszerűsíteni az alkalmazottak számát, most két irodában elférnek. Nem mindegy, hogy 6–7 személynek vagy teszem azt 30-nak biztosítasz fizetést. Egyéb tekintetben sem vetjük el a sulykot, megpróbálunk észszerűen költekezni. A szurkolókat arra kérem, maradjanak mellettünk, mi mindig nyerni akarunk, de a labda kerek. Legyenek mellettünk, akkor is, ha vereségek jönnek, és higgyenek abban, hogy amit mi csinálunk, az tiszta, és az is fog maradni! 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés