Sivítás és csaholás

Ünnepek után kidobott házikedvencek (mennyire kedvencek?), erdőben felakasztott kutyák, kicsapott lovak – a kegyetlen valóság kényszerít visszatérni a témára. A beszámolók a disznóvágási „ünnepről” – vannak országok, ahol az emberek beleborzadnának a kábítatlan állat leszúrásának a gondolatába is, a busás büntetés persze nem maradna el.

Az Egy magyar nábobot olvasom újra. A pünkösdi királyról szóló fejezet – bármennyire nagy mester Jókai – borzalmas világot mutat be. A legények virtuskodása, a bika hajszolása – undorító szadizmus. Mondhatja valaki – Jancsi gróf ízléstelensége –, de az egész falu asszisztál az állatkínzáshoz. (Wass Albert eposzában, a Kard és kasza regényben is van egy fejezet, amelyben a fiatalok a lovak fenekébe égő valamit dugnak, így nyerik el a falusiak ámuló csodálatát, hogyan száguldanak a hintóval; hihetetlen ostobaság, de a gróf-író úrnak ez teljesen normális.)

Durvaság, ízléstelenség. És folyik, folyik a bor. Körülöttük pedig a mérhetetlen szegénység. Hasonlítsuk össze azon nyugati országokkal, ahol a protestáns reform győzedelmeskedett. Vele együtt a protestáns etika: Biblia, imádság és munka. Sajnos, Jókai is csak a fákat látta, az erdőt nem.

De nem mindenkinek annyira kutya a kutyavilág. Mert íme, Brassóban tárt karokkal vár a Ham-ham hotel, amikor a gazdi nincs itthon, és nem vihet magával. Megnéztem az árakat – a nyugdíjamból húsz napot tölthetnék ott, és még Whiskas-t is kapnék, miután egy csinos fruska megsétáltatna.

Bulvárhírnek gondoltam először a következőt: Franciaországban a szenátus kulturális bizottsága javaslatára a szenátus a legkomolyabban megszavazta, hogy a falusi élet hozzátartozói bizonyos szagok és hangok. Ugyanis vidékre költözött párizsi polgár beperelte a szomszédját, mert annak a kakasa hangosan kukorékolt. A honatyák döntése alapján ezután gall bátorsággal, pertől való félelem nélkül kukorékolhatnak, csaholhatnak, hagyhatják maguk után a gőzölgő lepényeket a két-négylábú, szárnyas vagy szárnytalan vidéklakók. Írjam ki a hős, törvényalapító kakas nevét: Maurice.

Vicc ide, vicc oda, az állatok iránti hozzáállásunk a civilizáció meghatározója. Bölcs Salamon három évezreddel előttünk megállapította, isteni törvényként: „Gondját viseli az igaz a jószágnak, a gonosznak kegyetlen a szíve.” Példabeszédek 12:10.