Sikerült!!!

A Győri Audi ETO KC május 7-én a budapesti Papp László Sportarénában harmadszor lett a női kézilabda Bajnokok Ligájának győztese. Eddig hatszor szerepelt döntőben és tízszer legalább az elődöntőben az utóbbi 11 esztendő során!

Botos László

2017. május 09., 00:042017. május 09., 00:04

A Győri Audi ETO KC május 7-én a budapesti Papp László Sportarénában harmadszor lett a női kézilabda Bajnokok Ligájának győztese. Eddig hatszor szerepelt döntőben és tízszer legalább az elődöntőben az utóbbi 11 esztendő során!

A Győr számára a háromból ez utóbbi volt a legnehezebb, és ez is emeli az értékét. A Vardar ellen hosszabbításban elért 31-30 jól tükrözi a valóságot, persze azt is, hogy az Audi ETO egy-két hajszállal jobb volt. A magyar és külföldi világklasszisokból álló Győr tudta a legmegfelelőbben időzíteni a formáját a legfontosabb két napra, azaz körülbelül 30 órára, mert ennyi idő alatt kellett lejátszani az elődöntőt s döntőt. A Buducsnoszt elleni elődöntő nem vett ki sokat a csapatból, a vártnál simábbra sikerült, sőt, a 26-20 lehetett volna nagyobb arányú győzelem, ám a két román játékvezető vigyázott arra, hogy ne legyen túlságosan laza a magyar csapat döntőbe jutása.

A Győri Audi ETO csodálatos pontot tett a nagyszerű idény i betűjére. Noha akadnak, akik fanyalognak, hogy tudniillik a Győr a külföldiek nélkül még a négy közé sem jutna, fogadjuk el magyarnak ezt a sikert! Szurkolunk a következő idényben is a magyar címvédésért, „noha” érkezik egy dán (Anne Mette Hansen) és egy norvég (Stine Bredal Oftedal) játékos, akik rendkívül gólerősek, lőnek, nem sokat cifrázzák. Kellenek ilyen klasszisok is a játékmester Nycke Groot vagy Görbicz Anita mellé. Különleges színfoltja volt a budapesti négyes döntőnek a Nycke és Anita remek játéka. Jókor jó helyen...

Hadd említsük meg rögtön, az egyelőre kezdetleges formában megrendezett ifjúsági Bajnokok Ligáját Magyarország U19-es válogatottja nyerte, a döntőben legyőzve Norvégiát. Rendkívül tehetséges, sokra hivatott generáció, egy igazi világverő csapat van kialakulóban. Döntőjük rögtön az ETO–Vardar BL-döntő után zajlott a Papp László Sportarénában, úgyhogy a kedvcsináló körítést megadták a későbbi diadalokhoz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés