Bár a törvény szó szerint előírja, hogy minden településen kell lennie polgármesternek és alpolgármesternek, az illyefalvi önkormányzatban ötödik éve nincs alpolgármester. A törvény ugyanis nem rendelkezik arról, hogy mi van akkor, ha a megválasztott tanácsosok közül senki sem akar alpolgármester lenni.
2017. július 12., 00:232017. július 12., 00:23
Bár a törvény szó szerint előírja, hogy minden településen kell lennie polgármesternek és alpolgármesternek, az illyefalvi önkormányzatban ötödik éve nincs alpolgármester. A törvény ugyanis nem rendelkezik arról, hogy mi van akkor, ha a megválasztott tanácsosok közül senki sem akar alpolgármester lenni.
A képet csak annyival kell pontosítani, hogy a 2016-os helyhatósági választásokat követően egyetlen, a Magyar Polgári Párt színeiben megválasztott tanácsos mutatott érdeklődést az alpolgármesteri tisztség iránt, ő viszont nem kapta meg a megválasztásához szükséges szavazatszámot. A tanácsban többségben lévő RMDSZ-frakcióból viszont egyszerűen senki nem akar alpolgármester lenni. Bár Fodor Imre polgármester „edzésben van”, hiszen az elmúlt mandátumának is mind a négy évét alpolgármester nélkül „húzta le”, most már számára is terhes lett a helyzet.
– Ez meglehetősen fárasztó kezd lenni, hisz tulajdonképpen hiányzik egy ember, akivel meg lehetne osztani a feladatokat, egymagam vagyok kénytelen végezni a polgármester és az alpolgármester dolgát – mondta el megkeresésünkre Fodor.
Az elöljáró nem panaszkodik, de ez gyakorlatilag azt is jelenti, hogy öt éve nem volt szabadságon, hisz nincs, akire átruházza a feladatait. Ami az alpolgármesterséget illeti, azt mondja: nem szeretné, ha valaki csak azért vállalná el a tisztséget, mert – újabban – van benne pénz. Az önkormányzati munka, főleg a választott személyek esetében, szolgálat, nem munkahely – szögezte le.
A Kovászna megyei prefektus „törvénytelennek” minősítette a kialakult helyzetet, amit „orvosolni kell”. Hogy ez miként történne, arról egyelőre nincs szó.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!