Romániának el kell ismernie Székelyföldet!

Székely Hírmondó

2017. május 17., 00:332017. május 17., 00:33

Üdvözöljük Semjén Zsoltnak az RMDSZ kongresszusán tett kijelentését: „Ha az erdélyi magyarok elfogadnák, hogy őket nem illeti meg az autonómia, azt fogadnák el, hogy Európa másodrangú állampolgárai.” Meggyőződésünk, hogy a következő időszak erdélyi magyar politikájának ez kell legyen az alaphangja, és az áhított román–magyar megbékélésnek is ez a kulcsa. Hasonlóan üdvözöljük a Magyarország és Románia közötti viszony javulására tett ígéretet. A Székely Nemzeti Tanács mindig is szükségesnek tartotta Székelyföld autonómiájának megteremtéséhez, a romániai magyar nemzeti közösség jogainak biztosításához a kölcsönös bizalomra épülő, jószomszédi viszonyt.

Ugyanakkor nem lehet elhallgatni a kongresszuson jelen levő Liviu Dragnea kormányzó pártjának egészen más előjelű viszonyulását Székelyföld ügyéhez. A Székely Nemzeti Tanács több tízezer ember által megerősített beadványára adott válaszában (2017. 04. 24) Románia kormánya határozottan elutasítja Székelyföld autonómiáját, és megkérdőjelezi a puszta létezését is. Mi több, úgy véli, a régiósítási tervek „tudományos” alapokon állnak, és az etnikai szempont nem lehet önmagában az új közigazgatási felosztás alapja. Ez ellentmond a székelyföldi valóságnak, de ellentmond a magyar közösség törekvésének is, hiszen soha nem önmagában az etnikai elv mentén követeltük Székelyföld autonómiáját. Ezeket az áltudományos érvekkel alátámasztott terveket, csúsztatásokkal, féligazságokkal teletűzdelt magyarázatokat ismerjük, és nyilvánvalónak tartjuk, hogy azzal a célzattal készültek, hogy Székelyföldet egy román többségű régióba beolvasszák.

Liviu Dragnea a közigazgatási átszervezés egyik leghangosabb szorgalmazója, és többedmagával kijelentette, hogy nem lesz magyar többségű régió Romániában. Erre egyetlen lehetséges válasz van, az áhított román–magyar megbékélésnek az ára: le kell mondani Székelyföld beolvasztásáról, amely Románia számos nemzetközi kötelezettségvállalását sérti, és ellentétes a román–magyar államközi szerződéssel is.

(részlet)

Izsák Balázs SZNT-elnök

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés