
Romániában 2,95 millió személy, a társadalom 15,2 százaléka élt tavaly úgynevezett súlyos anyagi deprivációban, ami azt jelenti, hogy nélkülözniük kellett - közölte hétfőn az Országos Statisztikai Intézet.
2021. november 29., 16:142021. november 29., 16:14
A szegénységnek ez a formája 52,6 százalékban nőket, 47,4 százalékban férfiakat érintett. A 2017-es évhez képest tavaly 4,5 százalékponttal csökkent ezeknek a személyeknek az aránya.
Főleg a 18 év alatti kiskorúak körében volt magasabb az előfordulási arány, ennek a korosztálynak a 21,4 százalékát érintette az anyagi nélkülözés, majd 17,7 százalékkal a 18-24 évesek következtek. Ugyanakkor 2017-hez képest a súlyos anyagi deprivációban élők aránya jelentős mértékben csökkent az 50-64 évesek és a 65 év fölöttiek körében, ebben a két korcsoportban 6,8, illetve 6,4 százalékpontos mérséklődést jegyeztek fel.
A nélkülözés jellemzően azok körében volt magasabb, akik gyereket nevelnek, körükben 17,1 százalékos az előfordulási arány, míg a háztartásaikban gyereket nem nevelők körében ez az arány 12,9 százalék volt. A legsúlyosabb helyzeteket főleg a minimum öt fős családoknál tapasztalták, ahol két felnőtt és legalább három kiskorú gyermek van. Ezeknek a családoknak a 43,9 százaléka él súlyos anyagi nélkülözésben. Az átlagnál magasabb a szegénység azon családok körében is, akik egyedül nevelnek gyereket, míg azoknak a családoknak, ahol két szülő nevel egy gyereket, a 7,7 százaléka nélkülözik.
Az Európai Unióban a súlyos deprivációban élők aránya 5,5 százalék. Az európai egységes statisztika szerint a súlyos anyagi depriváció meghatározású nélkülözés azokra a személyekre vonatkozik, akikre az alábbi kilenc problémából legalább négy jellemző: hiteltörlesztéssel vagy lakással kapcsolatos fizetési hátralékuk van, a lakás megfelelő fűtésének hiánya, váratlan kiadások fedezetének hiánya, kétnaponta hús, hal, vagy azzal egyenértékű tápanyag fogyasztásának hiánya, évi egyhetes, nem otthon töltött üdülés hiánya, anyagi okból nem rendelkezik személygépkocsival, mosógéppel, színes televízióval vagy telefonnal.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!