Románia megfelelő feltételekkel rendelkezik a Volkswagen eredetileg Törökországba tervezett üzemének felépítéséhez a brassói német gazdasági klub elnöke Werner Braun szerint.
2019. november 05., 13:492019. november 05., 13:49
„Románia megfelelően képzett, és az országba települt autóipari beszállító cégeknek köszönhetően járműipari technológiai tapasztalatokkal is rendelkező munkaerővel rendelkezik” – mutatott rá Werner Braun újságíróknak a romániai Sinaia üdülővárosban.
A Volkswagen eredetileg Törökországban, Izmir közelében, Manisa városban készült egy gyártóüzemet lépesíteni, amelynek beruházási költségét a német Automobilwoche autóipari szaklap a Volkswagen részéről 1,2-1,5 milliárd euróra, a beszállító cégek részéről pedig további egymilliárd euróra becsülte. Az autóipari üzemberuházás mintegy négyezer munkahelyet teremtene.
A Volkswagen Törökország szíriai katonai akciója miatt napolta el döntését a beruházás megvalósításáról.
Értesülések szerint a Volkswagen Bulgáriát részesítené előnyben az üzem alternatív telephelyeként, de Románia is jelezte készségét a beruházás befogadására. Mégpedig azzal az indokkal, hogy az országba települt számos német vállalatnak köszönhetően a helyi munkaerő már elsajátította a német munkakultúrát. A politikai környezet azonban Romániában nem eléggé stabil és korrupciós vádakkal terhelt, ezért „meglehetősen problémás” Werner Braun szerint.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!