Román vidéken nincs erőfitogtatás

December 1-jén a kötelesség Budapestre szólított, induláskor azonban öröm helyett lelkiismeret-furdalás lett úrrá rajtam, mert úgy éreztem, cserbenhagyom szülőföldemet és véreimet. Éppen ezért nagy kő esett le a szívemről, amikor bebizonyosodott, hogy ezúttal is rendelkeztünk a provokációk elkerüléséhez szükséges higgadtsággal és bölcsességgel.

Bedő Zoltán

2017. december 06., 00:012017. december 06., 00:01

Románia nemzeti ünnepén keltem útra tehát, és így megtapasztalhattam, hogy miként élik ezt meg Dél-Erdély és a Bánság általam átszelt helységeiben. Ennek kapcsán pedig elmondhatom, egyedi és számomra elképzelhetetlen élményben volt részem, hiszen az itthon immár évek óta ismétlődő negatív megnyilvánulások emlékével a tarsolyomban nem erre számítottam. Főleg a Brassó irányából már kora reggel Sepsiszentgyörgy felé tartó csendőrségi és rendőrségi konvojok megpillantása után.

Az első meglepetés Feketehalomban ért, ahol a román mellett a városi címerrel díszített zászlókba is belekapaszkodhatott az erejét próbálgató téli szél. Tovább haladva viszont itt is túlzottan fellobogózott települések látványa fogadott – akárcsak a Székelyföldön. Román vidéken azonban ez a nemzeti ünnep alkalmából akár természetesnek is mondható. Furcsának hatott viszont a Fogarast követő településeken észlelt zászlóhiány, főleg, hogy térben és időben előre haladva egyre jobban rácsodálkozhattam e jelenségre. Az állami intézmények kivételével ugyanis még Arad központjában sem lobogott román trikolor, mint ahogy ünneplő sokaság sem volt látható. Néptelenek voltak az utcák és terek.

Bebizonyosodott tehát, hogy a Székelyföldet amúgy is gyarmatként kezelő bukaresti hatalom még a román nemzeti ünnepet is a megalázásunkra és megfélemlítésünkre használja fel. E célt szolgálja az ország távoli vidékeiről évről évre városainkba szállított tömeg, a túlzott létszámban ide vezényelt csendőrségi, rendőrségi, katonai és titkosszolgálati állomány, valamint a védőszárnyaik oltalmában masírozó és minket gyalázó újfasiszta horda is. És ez a megállapítás még akkor is helyénvaló, ha – felsőbb utasításra – a gárdisták szájából ebben az esztendőben néhány aljas jelmondat elmaradt.