Az Országos Egészségbiztosító Pénztár adatai szerint az elmúlt nyolc év alatt 88 százalékkal nőtt az alkalmazottak által kivett betegszabadságok aránya.
2019. október 23., 00:302019. október 23., 00:30
A Kovászna megyei Háziorvosok Egyesületének elnöke, Seres Lucia szerint jellemző, hogy az alkalmazottak már a legkisebb megfázásra vagy lábon kihordható betegségekre is betegszabadságot követelnek, mivel arra hivatkoznak, hogy ez jár nekik. A háziorvos szerint ha a panaszos arra hivatkozik, hogy betegsége miatt nem tudná ellátni munkahelyi feladatait, akkor az orvos nem tagadhatja meg tőle a betegszabadságot.
Mint ismert, néhány éve nagy felháborodást váltott ki egy egészségügyi miniszteri rendelet, amely lehetővé tette, hogy a hatóságok otthonaikban ellenőrizzék a betegszabadságon levő alkalmazottakat, hogy ezzel visszaszorítsák a visszaéléseket. Ezt alkotmányellenesnek nyilvánították, ezért visszavonták, mondta Dragoș Tatu. A megyei Egészségbiztosító Pénztár vezetője szerint időnként ellenőrzik a betegszabadságok jogosságát, ám nem találtak kirívó visszaéléseket. Ördög Lajos, a megyei Munkafelügyelőség vezetője szerint az alkalmazottak általában arra panaszkodnak, hogy munkaadójuk nem fizeti ki a „betegpénzt”. A munkafelügyelők ilyenkor felszólítják a céget, és ha nem törleszt, megbüntethetik. A cégek érdeke, hogy alkalmazottaik ne éljenek vissza a betegszabadságolásokkal, mivel meg kell hitelezzék a „betegpénzt”, amit utólag kapnak vissza az államtól, mondta Ördög Lajos, aki szerint a munkaadó csak akkor ellenőrizheti alkalmazottait, ha ennek lehetőségét belefoglalták a munkaszerződésbe és a belső szabályzatba.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!