RMDSZ-PNL koalíció alakult Marosvásárhelyen és Maros megyében

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) lépett koalícióra a marosvásárhelyi városi és a Maros megyei önkormányzati testületben.

Székely Hírmondó

2020. december 18., 14:212020. december 18., 14:21

Ennek megfelelően a Maros Megyei Tanácsban az RMDSZ-es Kovács Mihály Leventét és a nemzeti liberális Ovidiu Georgescut választották csütörtökön alelnököknek, a marosvásárhelyi helyi tanács pedig az RMDSZ-es Portik Vilmost és a PNL-s Alexandru Györgyöt választotta az alpolgármesteri tisztségekbe csütörtökön.

Kovács Mihály Levente elmondta: az elmúlt ciklusban az RMDSZ mind a megyében, mind a városban a Szociáldemokrata Párttal (PSD) volt koalícióban. Most azonban a szövetségnek mindkét önkormányzati testületben csak egy szavazata hiányzott a többséghez, és kézenfekvő volt, hogy a második legnagyobb frakcióval rendelkező párttal szövetkezzenek.

Megjegyezte, hogy a két koalíciós tárgyalást egy csomagban folytatták le a megyében, de kitekintéssel voltak az országos koalíciós tárgyalásokra is.

Hozzátette: azért nem volt nehéz megegyezni a PNL-lel, amely korábban Dorin Florea leváltott polgármestert támogatta, mert a liberális párt is átalakuláson ment át. Az elmúlt ciklus utolsó évében határozott arról, hogy nem támogatja Dorin Floreának a várost eladósító költségvetését, és kizárta soraiból azokat az önkormányzati képviselőit, akik e párthatározatot megszegve mégis igennel szavaztak a költségvetésre.

A marosvásárhelyi alpolgármesterré választott Portik Vilmos az Erdélyi Magyar Néppárt színeiben kezdett politizálni, és a Vásárhelyi Forgatag főszervezőjeként vált ismertté. A politikus 2016-ban az EMNP jelöltjeként indult az RMDSZ polgármesterjelöltjét kiválasztó előválasztáson, de alulmaradt Soós Zoltánnal szemben. 2016 nyarán kilépett a néppártból, miután a párt országos vezetősége megvonta tőle a bizalmat, és az RMDSZ-hez csatlakozott. Idén a függetlenként polgármesterré választott Soós Zoltán kampányát vezette.

Amint a Maszol.ro portál idézte: Portik a kulturális és a digitalizációs területen dolgozna szívesen.

Kovács Mihály Levente a megyei RMDSZ-szervezet ügyvezető elnökeként vált ismertté, de tavaly a marosvásárhelyi szervezet ideiglenes vezetését is rábízták. Megválasztásakor azt közölte, hogy a megye alelnökeként Marosvásárhely körüli metropoliszövezetet és az egészségügyi beruházásokat érintő projektekkel kíván foglalkozni.

A szeptemberi romániai önkormányzati választásokon a Maros megyei önkormányzat elnöki tisztségét a megyei RMDSZ-szervezet elnöke, Péter Ferenc nyerte el, a marosvásárhelyi polgármesteri tisztséget pedig a magyar pártok által támogatott, függetlenként indult Soós Zoltán szerezte meg.

A megyei önkormányzati testületben az RMDSZ az elnöki tisztség mellett 16 mandátumot, a PNL kilenc, a PSD hét, és a Népi Mozgalom Párt (PMP) két mandátumot szerzett. A városi tanácsban az RMDSZ-nek 11, a PNL-nek négy, a PSD-nek, a PMP-nek, a Szabad Emberek Pártjának (POL) és a Pro Románia Pártnak két-két képviselője van.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés