A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) sürgős gazdasági intézkedéseket vár Románia következő kormányától, és elvárja, hogy az új kabinet ne módosítsa a választójogot és az igazságügyi törvényeket.
2019. október 18., 08:552019. október 18., 08:55
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) kormányalakítással megbízott elnöke azokkal a parlamenti erőkkel konzultál, amelyekkel összefogva előző héten megbuktatták Viorica Dăncilă szociáldemokrata miniszterelnök kormányát. Ludovic Orbánnak mind a hat ellenzéki frakció támogatására szüksége van az új kormány beiktatásához.
Kelemen Hunor beszámolt arról: megbeszélésükön a kormányfőjelölt terveiről tájékozódott és arról beszéltek, mi a dolga a következő kabinetnek rövid - legfeljebb egyéves - mandátuma alatt. Az RMDSZ elnöke szerint a kormánynak a jövő évi állami költségvetés előkészítése a legsürgősebb feladata, amelyben szerinte a beruházásoknak és oktatásnak több forrást kell juttatni.
Kelemen Hunor rámutatott: a kormánynak sem sürgősségi rendelettel, sem úgynevezett kormányzati felelősségvállalással nem szabad beleavatkoznia a választójogba a jövő nyári önkormányzati választások előtt. Az RMDSZ elnöke arra utalt, hogy a román ellenzéki pártok többsége vissza akar térni a kétfordulós polgármesterválasztáshoz, az RMDSZ azonban ezt ellenzi, mert érzékeny veszteséget jelentene a magyar érdekképviselet számára, ha egy második fordulóban a román pártok ismét összefoghatnának az első fordulóban élen végző magyar polgármesterjelöltekkel szemben.
Az RMDSZ elvárásai közé tartozik, hogy a kormány "ne nyúljon hozzá" a kisebbségi jogokhoz, viszont tartsa be a törvényt és a Románia által ratifikált nemzetközi szerződéseket. "A következő egy esztendőben nyilván nagy áttörésre nem lehet számítani, választási évről van szó, de a törvények betartása, egy korrekt viszonyulás már sokat segítene ahhoz képest, hogy eddig a nemzeti liberális párt viszonyult ezekhez a dolgokhoz" - mutatott rá az RMDSZ elnöke.
A szövetségi elnök hozzátette, szó volt még az egyeztetésen az ország gazdasági helyzetéről, a költségvetésről és adóügyi kérdésekről is. A vitatott adóügyi intézkedéseket tartalmazó 114-es sürgősségi rendelet módosítása kapcsán hasonlóan vélekedik a két alakulat - mondta Kelemen, aki ugyanakkor kérte, hogy a kormány a bruttó hazai termék 6 százalékát fordítsa oktatásra.
Kelemen Hunor sajtónyilatkozatában nem titkolta: az RMDSZ- ben jelenleg meglehetősen alacsony a bizalmi szint a PNL-vel kapcsolatban a párt tisztségviselőinek a magyar ügyekkel kapcsolatos korábbi megnyilvánulásai miatt.
A PNL által alakítandó kormány esetleges parlamenti támogatásának feltételeiről az RMDSZ szeretne írásos megállapodást is kötni. Kelemen Hunor ironikusan megjegyezte, a román politikában szerzett rövid - mindössze két évtizedes - tapasztalata szerint, gyakran még az írott megállapodásokat is megszegik.
Az RMDSZ vezetősége a parlamenti képviselőivel és szenátoraival folytatandó egyeztetés után dönti el, hogy megszavazza-e a parlamentben Ludovic Orban kormányának beiktatását.
Kérdésre válaszolva az RMDSZ elnöke rámutatott, az általa vezetett alakulat készen áll az előre hozott választásokra, meglátása szerint azonban erre nem fog sor kerülni, Ludovic Orban kijelölt kormányfő ugyanis nem ezt akarja, hanem azt, hogy beiktassák kormányát.
Ludovic Orban kijelölt miniszterelnök úgy nyilatkozott az RMDSZ küldöttségével folytatott csütörtöki megbeszélést követően, hogy több témában is azonos álláspontot fogalmaztak meg, többek közt adópolitikai kérdésekben, illetve a 114-es kormányrendelet egyes cikkelyeit illetően.
A Nemzeti Liberális Párt elnöke arról számolt be, hogy az RMDSZ-szel folytatott tárgyalás során szóba került a kormányprogram, a leendő kabinet felépítése, a lehetséges miniszterjelöltek és más, a jelenlegi helyzetben sürgető kérdések. "Részemről pozitív volt a beszélgetés, több kérdésben megegyeztünk, például az adópolitika bizonyos pontjaiban, a 114-es kormányrendelet egyes cikkelyeit illetően és a kormányprogram több más részletét tekintve is" - fogalmazott Orban, aki azt is közölte, hogy az RMDSZ illetékesei jövő héten hoznak döntést, majd még egy találkozóra sor kerül a két párt között.
A liberális párt vezetője arról is beszámolt, hogy az RMDSZ nem támasztott feltételeket a kormány támogatásáért cserébe, viszont több olyan kérdésre vár választ, amelyre "kiemelt figyelmet fordít" a szövetség. Ilyen többek közt a költségvetés-kiigazítás, valamint az európai alapok felhasználásának témaköre. "Komoly, lényegretörő beszélgetés volt, a kormányprogram számos fontos részletét érintette, és ezek után optimista vagyok az RMDSZ döntését illetően" - jelentette ki Ludovic Orban.
Azt is elmondta ugyanakkor, hogy nem tudtak megegyezni a kétfordulós polgármester-választás újbóli bevezetését illetően, mert a PNL nem tud lemondani erről a tervezetről.
Arra a kérdésre, hogy mely minisztériumok iránt mutatott érdeklődést az RMDSZ küldöttsége, Orban azt felelte: "Ha az RMDSZ elnöke nem mondta el, akkor én sem mondom."
(MTI/Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!