Replika a katedra túloldaláról

Tudjuk, hogy támadás a legjobb védekezés, támadni kell minket is, mert egy olyan ügy mellé adtuk a nevünket, ami esetleg kényelmetlen lehet adott személyeknek. Ezzel nem bántottunk senkit, de elvárjuk, hogy minket se bántson senki! Engedtessék meg nekünk, hogy néhány gondolatot fogalmazzunk meg a baróti oktatás minőségéről a mi szemszögünkből is. Mindaddig, amíg becsülettel, elhivatottan végezzük pedagógusi munkánkat – annak ellenére is, hogy a minimális feltételek sincsenek hozzá megteremtve –, úgy gondoljuk, senkinek nem áll jogában megkérdőjelezni annak minőségét.

Beszéljünk egy kicsit azokról a nehézségekről, amelyekkel nap mint nap szembesülünk. Az intézmény adminisztrálásába tartozó 10 épületből egy sem felel meg a hatékony oktatást biztosító európai normáknak. Városi iskola kellene legyünk, de nem tudom, találunk-e még Erdővidéken ehhez hasonló oktatási intézményt, ahol a feltételek a mieinkhez hasonlóak.

Néhány konkrét gond, ami nem csak a miénk, hanem a tanulóinké, szüleiké is: a Petőfi utcai, diákdombi épületek, a volt kantinépület udvara, illemhelysége. Ne beszéljünk a diákdombi épület osztálytermeiről, melyek akár szemléltető eszköznek is használhatók arra, hogyan nézett ki a XIX. század iskolája. Épületeink zöme nem is oktatási intézménynek való! A főépületben és a felsőrákosi épületekben havonta leég a villamossági hálózat, mert nem ekkora teljesítményre tervezték 40 évvel ezelőtt. A régi iskola épülete lassan életveszélyt jelent diákjainkra nézve. Az intézménynek nincs egy autója, holott nap mint nap meghibásodásokat jeleznek falvainkból is, és ezen hibák orvoslására saját gépjárművekkel vagy iskolabusszal mennek ki munkásaink. Nem beszélve az újraindult kifli-tej programról: a beszállító lerakja a központi raktárban; onnan, hogy mivel szállítjuk tovább az épületeinkbe, az is a mi bajunk. Szerencsére az intézmény mellett működő egyesületnek vannak lelkes támogatói, így valahogy megoldunk minden problémát. Nekünk is könnyebb lenne a XXI. század iskolájában, európai normáknak megfelelő oktatási intézményekben dolgozni.

Mi mindezeket a körülményeket elfogadva, csendben vetjük a magot, mert tudjuk, hogy a befektetett munkánknak van eredménye. Addig, amíg diákjaink és felkészítő pedagógusaik megyei, országos, nemzetközi versenyeken képviselik intézményünket, olykor kiváló eredményekkel, amit a tanügyminisztérium is többször díjazott; addig, amíg pedagógusainkat megyei, országos, nemzetközi tételösszeállító munkacsoportokba nevesítik; addig, amíg megyei versenyek megszervezését bízzák intézményünkre; mindaddig, amíg minisztériumi szakbizottságokba nevesítik a pedagógusainkat, úgy érezzük, a meglévő körülmények közepette is helyt tudunk állni.

Nem azt keressük, hogy kinek a dolga volna javítani ezeken a feltételeken, nem bűnbakot keresünk, nem vádolunk senkit, csak úgy érezzük, itt az ideje annak, hogy felkérjük az elöljárókat, a szülőket és minden felelősségteljes baróti lakost arra, hogy a meglévő problémáinkra találjunk érdemleges megoldást! Mert éppen elég nekünk a mi bajunk. Amihez már nem kell másé! <<

Bán Annamária

(A szerző a baróti Gaál Mózes Általános Iskola igazgatója)