
Az április elsején induló Tiszta Romániát! elnevezésű országos takarítási kampányba a háromszéki vízügyi hivatal munkatársai is bekapcsolódtak. Az akció célja, hogy az ország minden településén összegyűjtsék a hátrahagyott hulladékot.
2022. április 21., 00:242022. április 21., 00:24
Háromszéken összesen négy tonna szemetet gyűjtöttek össze hat folyó és patak környezetéből – olvasható a vízügyi hivatal Facebook-oldalán. A legtöbb szemetet Erdővidéken kellett zsákokba gyűjteniük, ahol közel 1200 kilogramm hulladékot szedtek össze a Mély-patak környékéről. Emellett Oltszemen, az Olt mentén 150 kilo-gramm szemetét gyűlt, míg Szentkatolnán a Feketeügy környezetét takarították és szabadították meg közel fél tonna háztartási hulladéktól és 48 kiló pillepalacktól. A Kovásznán áthaladó patak mentén is dolgoztak, ott 400 kg hulladék gyűlt össze, valamint ugyanekkora mennyiségű szemetet sikerült összeszedni Esztelneken is a patak mentéről.
Az előbb említettek mellett Kökösbácsteleken, a Tatrang mentén szerveztek hulladékgyűjtést, itt több mint száz kilogramm pillepalack került a zsákokba több kilónyi üveg és fémhulladék mellett. A szemétgyűjtésben részt vettek a megyei környezetvédelmi őrség munkatársai is, akik pénteken Kézdivásárhelyen a Kászon-patak partjáról szedték össze a hulladékot.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!