
Egy egészségügyi szűrés keretében megvizsgált emberek több mint 70%-a elhízott vagy túlsúlyos volt, és a vizsgáltak 77%-ának magas volt a koleszterinszintje, ami a szív- és érrendszeri betegségek fő kockázati tényezője.
2022. szeptember 14., 08:562022. szeptember 14., 08:56
Az "Egészség hozzád jön" elnevezésű kampány a Romániai Krónikus Betegek Szövetségének projektje, amely a szív- és érrendszeri, illetve a cukorbetegségekre összpontosít. A kampány megszervezésében a romániai cukorbetegek szervezetei segítettek. A projekt során idén május és július között 1229 vidéken élő embert vizsgáltak meg Krassó-Szörény, Maros, Iaşi, Dolj, Ialomiţa, Călăraşi és Dâmboviţa megyében - derül ki a szövetség kedden kiadott közleményéből. A szűrésre jelentkezők 75 százaléka 50 éven felüli volt.
Az eredmények fényében háromból több mint két személynek (69%) a normálisnál magasabb volt a vércukorszintje, 55 személyről pedig a kampánynak köszönhetően derült ki, hogy cukorbeteg.
Az ingyenesen elvégzett vizsgálatok a következők voltak: vércukorszint, glikált hemoglobin, koleszterin, vérvizsgálatok (teljes vérkép, lipidprofil, ferritin), EKG. A vizsgálatokon részt vevő személyek kardiovaszkuláris kockázati kérdőívet is kitöltöttek.
A projektben részt vevő orvosok, asszisztensek, orvostanhallgatók, egészségügyi szakképzős diákok nem csupán a vizsgálatokat végezték el, hanem a szív- és érrendszeri betegségekkel és a cukorbetegség ellenőrzés alatt tartásával kapcsolatos felvilágosítást is nyújtottak, szórólapokat osztottak, tanácsokat adtak a táplálkozással és az életmódváltással kapcsolatban, és arra bátorították a jelenlévőket, hogy beszéljenek háziorvosukkal a szűrés során felfedezett egészségügyi problémákról.
Kiderült továbbá, hogy a páciensek 45 százalékánál magas (25%), illetve nagyon magas (20%) a kockázata annak, hogy a következő 10 évben szív- és érrendszeri betegség alakuljon ki.
Az EKG-vizsgálat 113 embernél mutatott ki szívritmuszavart, 95-nél iszkémiás állapotot, 9-nél pedig a szívkamrák méretének változását.
A megvizsgált személyek több mint felénél mutattak ki megnövekedett koleszterin- és trigliceridszintet, negyedüknél pedig vashiányt.
"A szívbetegeket évek óta nem képviseli semmilyen egyesület, senki sem védi a jogaikat. Ezért úgy döntöttünk, hogy mi, a Romániai Krónikus Betegek Szövetsége támogatjuk a Pro Cardio Szív- és Érrendszeri Betegek Szövetségének létrehozását, hogy ezek a betegek is képviseltessék magukat országos szinten' - idézi a közlemény a Romániai Krónikus Betegek Szövetségének elnökét, Cezar Irimiát.
Romániában kétszer annyian halnak meg szívroham következtében, és háromszor több a szív- és érrendszeri megbetegedés, mint Európában - tájékoztatott kedden Andrei Baciu egészségügyi államtitkár.
Baciu a szív- és érrendszeri betegségekről és 2-es típusú cukorbetegségről tartott kerekasztal-beszélgetésen szólalt fel a parlamentben. Az mondta, minden harmadik romániai lakos halálát valamely szív- és érrendszeri betegség okozza; a szívroham következtében életüket vesztő emberek aránya Romániában kétszer akkora, mint Európában. Ennek megelőzéséhez helyes tájékoztatásra és megfelelő nevelésre van szükség - szögezte le az államtitkár.
Adela Cojan, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke arról beszélt, hogy Romániában nőtt a diabéteszesek száma: néhány évvel ezelőtt még körülbelül 800.000 cukorbeteg embert tartottak nyilván az országban, 2022-re ez a szám 1.100.000-re emelkedett.
Adrian Streinu Cercel, a szenátus egészségügyi bizottságának elnöke kijelentette, új egészségügyi törvényre van szükség, mivel a koronavírus-járvány nagy változásokat hozott a rendszerben. A megelőzést kell előtérbe helyezni, ez azonban pénzbe kerül, amelynek kiutalásához jogszabályokra van szükség - hangsúlyozta a szenátor.
(forrás: Agerpres, fotó: pexels.com)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!