Rendőrségi akciók Erdővidéken

Két erdővidéki sofőrt is ittas vezetésen kaptak a rendőrök az utóbbi időszakban. Érdekessége a dolognak, hogy egyiknek épp év végén, december 31-én volt pechje, ha nevezhetjük így, a másiknak pedig év elején, január 2-án.

Böjte Ferenc

2022. január 13., 00:162022. január 13., 00:16

Két erdővidéki sofőrt is ittas vezetésen kaptak a rendőrök az utóbbi időszakban. Érdekessége a dolognak, hogy egyiknek épp év végén, december 31-én volt pechje, ha nevezhetjük így, a másiknak pedig év elején,
január 2-án.

A rendőrség közleménye szerint december 31-én Felsőrákoson állítottak meg egy 45 éves gépjárművezetőt, akit, miután erős alkoholgőzt árasztott, megszondáztattak. A készülék 0,42 ezrelékes alkoholszintet mutatott. A további ellenőrzés során az is kiderült, hogy egyáltalán jogosítványa sem volt, úgy ült volán mögé. Ha mindez nem lett volna elég, mint a viccben, a jármű még forgalomba sem volt beíratva, egy másik autó számtábláival közlekedett az illető.

Január 2-án egy 36 éves nagybaconi férfi került a rendőrök színe elé. Ő már 0,53 ezrelékes alkoholszinttel vezetett, neki más kihágása nem volt. A rendőrök mindkét esetben folytatják az eljárást a vétkes sofőrök ellen, ittas vezetés, illetve a felsőrákosi esetben több kihágás vétsége miatt.

Szintén rendőrségi hír, hogy december 29-én Nagybaconban házkutatást tartottak a rendőrök két 28 éves férfi lakásán, miután felmerült ellenük a gyanú, hogy pirotechnikai eszközök birtokában vannak. Egyiküknél 3,75 kg, másikuknál 46 darab ilyen eszközt találtak, amiket elkoboztak.

Mi több, egyik lakás pincéjében illegális vegyesbolt működött mint­egy 20 ezer lej értékű olyan áruval, melynek eredetét nem tudta a tulajdonos igazolni. 4500 lej készpénzt lefoglaltak. Ezen esetekben is folytatódik az eljárás a vétkesek ellen pirotechnikai eszközök törvényellenes birtoklása, illetve adócsalás gyanújával. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés