
Rendkívüli állapotot hirdet ki Donald Trump amerikai elnök annak érdekében, hogy a kongresszus megkerülésével előteremthesse a mexikói határra ígért fal megépítéséhez szükséges pénzösszeget.
2019. február 16., 12:002019. február 16., 12:00
"Aláírom a rendkívüli állapotot, ilyet már korábban is sokszor aláírtak, 1977 óta más elnökök is hirdettek rendkívüli állapotot" - fogalmazott Donald Trump a Fehér Ház Rózsakertjében tartott sajtókonferencián.
Az elnök leszögezte: nem egyszerűen azért kell megépíteni a falat az amerikai-mexikói határon, mert ez szerepelt a választási ígéretei között, hanem mert a déli határokon keresztül - mint fogalmazott - "kábítószerek, emberkereskedők és bűnöző bandák ömlenek az országba". Hozzátette: "nem ellenőrizzük a határainkat". Később, újságírói kérdésre válaszolva azt hangsúlyozta: "ahol nincsenek államhatárok, ott nincs állam sem".
Donald Trump hangsúlyozta, hogy "nemzetbiztonsági válság van a déli határon", és hozzátette, hogy ezt mindenki tudja, kiemelte Nancy Pelosi demokrata párti házelnök és Chuck Schumer a demokraták kisebbségi szenátusi frakcióvezetője nevét.
Közölte: arra számít, hogy döntését bírósági úton támadják meg. Mint fogalmazott: a kormányzat veszíteni fog, azután a fellebbviteli bíróságon is veszít, de az ügy az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróságra kerül majd, és ott a kormányzatnak adnak majd igazat. Utalt az egyes országra vonatkozó átmeneti beutazási tilalomról szóló korábbi elnöki rendeletére, amelyet szintén megtámadtak, de végül a legfelsőbb bíróság a kormányzatnak adott igazat.
Donald Trump megerősítette azokat a péntek reggeli sajtóértesüléseket, amelyek szerint a falépítésre szánt pénzt részben a védelmi minisztérium költségvetéséből csoportosítja át. Azt hangoztatta, hogy néhány tábornok szerint a falépítés fontosabb, mint azok a célok, amelyekre a minisztérium egyébként költené az átcsoportosított összeget.
A sajtókonferencia kezdetén egyébként Trump kitért a Kínával folytatott kereskedelmi tárgyalásokra és Szíriára is. Közölte: 24 órán belül bejelentést tesz az Iszlám Állam nevű terrorszervezet és az úgynevezett "kalifátus" megsemmisítéséről. Bejelentette azt is, hogy az amerikai-kínai tárgyalások Pekingben jól haladnak, elképzelhetőnek tartja a március 1-jei határidő módosítását is.
Az elnök sajtókonferenciája után percekkel a Demokrata Párt két kongresszusi vezetője, Nancy Pelosi házelnök és Chuck Schumer szenátusi frakcióvezető bejelentette: a kongresszusban és a bíróságokon "minden rendelkezésre álló" eszközt igénybe vesznek az elnök tervének megakadályozására. A két politikus úgy vélte, hogy a rendkívüli állapot "törvényellenes" és megfosztja a kongresszust a költségvetési kiadások ellenőrzésének jogától. "A kongresszus nem hagyhatja, hogy az elnök megtépázza az alkotmányt".
Közös közleményében Pelosi és Schumer megismételte korábbi álláspontját, miszerint a déli határokon "nincs rendkívüli állapot". Sürgették republikánus kollégáikat is, hogy lépjenek fel az elnöki döntés ellen.
Közben New York állam ügyésze jelezte, hogy jogi úton támadja meg a rendkívüli állapot kihirdetését. "Nem fogjuk eltűrni e hatalmi visszaélést, a rendelkezésünkre álló összes jogi eszközzel ellen fogunk állni" - írta közleményében Letitia James demokrata ügyész.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!