A Székely Mikó Kollégium fennállásának 160. évfordulós ünnepsége kezdődött tegnap az iskolában. Az ünnepség november Imre napján kezdődött gróf Mikó Imre emlékére, és februárig tart.
2019. november 06., 00:212019. november 06., 00:21
Tegnap az iskola apraja-nagyja, diákok, tanítók, tanárok és más alkalmazottak, valamint a véndiákok gyűltek össze az udvaron közös himnuszéneklésre, de a kisiskolások puzzle darabokból az iskola címerét is kirakták. Dombora Anikó énektanár, kórusvezető irányításával énekelték el az iskola ötvenéves himnuszát a résztvevők, a karvezető pedig elmondta: soha nem volt még ekkora kórusa. A közös éneklést drónfelvételen örökítették meg, a diákok pedig többször is előadták a dalt. Az ünnepségen jelen voltak a himnusz alkotói, Czegő Zoltán és Dancs Árpád (képünkön), akik kihangsúlyozták: a diákok büszkesége élteti ma is ezt a szerény, de mégis erős kis dalt.
A helyszínen Iskola Másként napot tartottak: az elemi osztályosoknak véndiákok adták át a szellemi stafétát, és beszélgettek arról, hogy miért lettek mikós diákok. A nagyobb osztályok tanulói számára rendhagyó osztályfőnöki órákat szerveztek, meghívottak emlékeztek az Alma Materre, de filmvetítés és konferencia is zajlott.
A program részét képezte séta a városban, amikoris a tanulók felkeresték a névadó és az iskolához fűződő híres személyiségek szobrait, a nagyobb diákok pedig megkoszorúzták a mikós tanárok sírjait. Ezeket a sírokat Rab Sándor történelemtanár térképezte fel, az iskola pedig alapítványi pénzből hozatta rendbe. A Mikó Imre-szobor előtt az iskola diákjai ültek, hangszóróból pedig bárki meghallgathatta az iskola alapításának történetét, kérdésekre pedig a szolgálatos diákok válaszoltak.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!