
Gyulafehérváron csütörtöktől vasárnapig tartó négynapos rendezvénysorozattal emlékeznek meg arról, hogy száz évvel ezelőtt, 1922. október 15-én koronázták meg az erdélyi városban is Ferdinánd román királyt és feleségét, Mária királynét.
2022. október 11., 10:392022. október 11., 10:39
A rendezvénysorozat keretében kiállításokkal, koncertekkel, tudományos ülésszakkal, egyházi szertartással, könyvbemutatókkal, filmvetítéssel, történelmi újrajátszással, fáklyás felvonulással, tűzijátékkal ünneplik a száz éve történt eseményt.
A rendezvényre az egykori királyi vonattal utaznak pénteken Kolozsvárról Gyulafehérvárra az utolsó román király, Mihály leszármazottai: a korona őreként tisztelt Margit hercegnő és férje, Radu herceg, valamint Sofia hercegnő.
Gyulafehérváron a római katolikus püspöki székesegyház szomszédságában épült fel Trianon után a koronázási templom, amelynek udvarán egy héttel az épület felszentelése után tartották a koronázási ceremóniát ortodox szertartás szerint. A Nagy-Románia uralkodójává koronázott Ferdinánd király ekkor már nyolc éve uralkodott Románia Erdélyen kívüli tartományaiban. A király maga tette fel a vaskoronát a fejére, mert római katolikus vallására hivatkozva nem fogadta el, hogy ezt ortodox egyházi vezető tegye.
Az egyesült román fejedelemségek 1866-ban hívták meg a trónra a Hohenzollern-dinasztiát, az új állam pedig 1877-ben kiáltotta ki függetlenségét az Oszmán Birodalomtól. Ezt négy évvel később ismerték el a nyugati hatalmak, így I. Károly 1881-es megkoronázása és a Román Királyság megalakulása az ország függetlenségének jelképévé vált Romániában.
I. Károlyt 1914-es halála után követte Ferdinánd a trónon, aki 1927-es haláláig uralkodott. Romániának két további királya volt: II. Károly (1930-1940) és Mihály, aki 1927 és 1930 között még gyermekként, majd 1940-től az 1947-es trónfosztásig viselte a királyi rangot. Az élete nagy részét svájci száműzetésben leélő Mihály csak a kétezres években térhetett hosszabb időre vissza hazájába, amikor a visszakapta a korábban államosított ingatlanai egy részét. Az egykori uralkodó 2017 decemberében hunyt el.
Az egykori királyi családból Mária királynénak, Ferdinánd király feleségének alakult ki igazi kultusza Romániában. Az ő személyét a Románia és Erdély egyesülésének diplomáciai előkészítésében játszott szerepéért és jótékonysági tevékenységéért is nagy tisztelet övezi az országban.
forrás: MTI
fotó: wikimedia.org
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!