Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2021. november 19., 00:212021. november 19., 00:21
„Oszd meg, és uralkodj”! (divide et impera) – vallották a Római, majd Kelet-római Birodalom vezetői, akik sikeresen alkalmazták ezt a módszert ezernyolcszáz esztendőn keresztül, amint az utánuk jövő hódítók is. Ők ugyanis tudták, hogy az egymásnak feszülés gyengít, az összefogás erősít. És ez napjainkban is érvényes igazság maradt, a már meglévő vagy kialakulófélben lévő kisebb-nagyobb impériumok, netán világhatalomra törő erők esetében egyaránt.
A megosztottság azonban, a koronavírus-járvány nyakunkba szakadásával, eddig soha nem tapasztalt méreteket öltött, a kórokozó létét elismerőkre és azt tagadókra választván szét a Föld lakosságát. Az utóbbiakra kár szót fecsérelni, hiszen talán nincs olyan ember, akinek a rokoni, illetve baráti, ismeretségi köréből valakit ne sújtott volna. Így a megjelenését, a terjedését és az egyre agresszívabb változatainak létrejöttét kísérő furcsaságok ellenére, sajnos, be kell látni, hogy van.
Éppen ezért tragikus következményekkel járhat, hogy a létét tényként kezelők is szétváltak, a védőoltást elfogadók, valamint azt elutasítók táborára. A viszolygásukat egyesek a használatot megelőző kötelező tesztelés szerintük elégtelen voltával magyarázzák. Mások az oltóanyagba állítólag becsempészett, és hosszú távon a pusztulásunkat okozó szerek, illetve mikrochipek jelenlétével, amiket a túlszaporodás miatt elkerülhetetlennek vélt megtizedelésünkre akarnak felhasználni. Az meg sem fordul a fejükben, hogy egy többnyire halálos kimenetelű világjárvány esetén rémhírkeltéssel is el lehet ezt érni.
Késhegyre menő, a más véleményen lévők gyalázásáig fajuló és nyílt ellenségeskedésbe torkolló viták alakultak ki a két tábor tagjai között. Így viszont esély sincs a józan, akár áttörést is eredményezhető érvelésre. Pedig az egymásra vicsorgás helyett jobb lenne tudni és párbeszédet folytatni arról, hogy a világ első védőoltását már 1798-ban beadták Edward Jenner angol sebésznek köszönhetően. Mint ahogy azt is, hogy az időközben kifejlesztett vakcinák alkalmazása megakadályozza például az addig tömeges halált okozó fekete himlő, tuberkulózis, gyermekbénulás, kanyaró, diftéria és fertőző májgyulladás kialakulását, de a felsorolás még hosszasan folytatható.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!