
Február 15-én, pénteken 11 órától tartják az orbaiszéki szarvasmarhatartó gazdák idei első regionális találkozóját.
2019. február 15., 00:212019. február 15., 00:21
A nagyborosnyói kultúrotthonban szervezendő rendezvényen jelen lesz Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány ügyvezető igazgatója, aki pályázati rendszerüket ismerteti, Tamás Sándor megyetanácselnök, továbbá a megyei mezőgazdasági igazgatóság, a kifizetési ügynökség, az agrárkamara, az állategészségügyi igazgatóság, az AgroSic és a LAM Mikrohitel képviselői. Szervezők: a Kovászna Megyei Szarvasmarha-tenyésztők Egyesülete és Nagyborosnyó önkormányzata.
Cukorrépa-termesztők találkoztak
Csütörtökön a kézdivásárhelyi Vadrózsa vendéglőben találkozott a románvásári cukorgyár képviselete, valamint a velük szerződést kötött, többségében háromszéki gazdák, de akadtak köztük Hargita megyeiek is. A megbeszélésen a gyár képviselete a tavalyi évet értékelte. Ebből kiderült, hogy a Kovászna megyei cukorrépa-termelők sokkal jobban teljesítettek, mint a moldvaiak.
György Ervin, az APIA aligazgatója a kifizetésekről tájékoztatta a gazdákat. Elhangzott, hogy a tavaly letett 13 ezer kérésből 12 ezret ki is fizetett az ügynökség. Ugyanakkor arról is értesítette az egybegyűlteket, hogy a tavaly igényelt hektáronkénti 1100 eurós támogatás az idei kérések esetében növekedni fog. Azonban felhívta a gazdák figyelmét, hogy akiknek szerződése van a cukorgyárral, azoknak le kell adniuk a szerződésben foglalt mennyiséget, ellenkező esetben elvágják a szubvenciót. A rendezvény további részében szakelőadások hangzottak el a cukorrépa-termesztéssel kapcsolatosan. (nsza)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!