Régi ígéretek válnak valóra

Hamarosan elkezdődik a leromlott állapotú Gábor Áron utcai híd és a már alig járható Táncsics Mihály utca felújítása. Az Anghel Saligny-programon keresztül finanszírozott munkálatokat Kovászna Megye Tanácsa, illetve a megyeszékhelyi önkormányzat alárendeltségébe tartozó útépítő cégek fogják elvégezni.

Gocz Tibor

2022. augusztus 16., 00:022022. augusztus 16., 00:02

Az 1970-es évek elején épült felüljáró korszerűsítéséről már 2019-ben döntött az önkormányzat, de kivitelezőt csak idén tavasszal, a harmadik versenytárgyaláson sikerült találni. A híd felső részét borító úttestet és járdákat a Gábor Áron utca felújítása során rendbe tették, így ezeket a mostani munkálatok nem érintik, viszont az elhanyagolt korlát javítása nemcsak esztétikai, hanem biztonsági szempontból is szükséges. További javításokat igényel az alsó része, melynek szerkezetét az alatta áthaladó túl magas járművek többször is megrongálták. A forgalomelterelési engedély kibocsátása után kezdődő és várhatóan egy évig elhúzódó munkálat során, amelynek becsült értéke 2,7 millió lej, 11 parkolóhelyet is kialakítanak az egyik lábánál lévő kihasználatlan területen.


Miután a második kivitelezővel is fel kellett bontani a szerződést, mert az nem kezdte el a rá bízott munkálatokat, szeptembertől előreláthatóan a Sepsi Útépítő Kft. folytatja a Táncsics Mihály utca felújítását. A 2,4 millió lej értékű korszerűsítés során nem kell mindent az elejéről kezdeni, hiszen a gáz- és vízvezetékeket már kicserélték, részben emiatt váltak nehezen járhatóvá a járdák és az úttest. A légi villanyvezetékek sorsáról még nem született döntés, de az már biztos, hogy műszaki és közlekedésbiztonsági okok miatt nem bontják le az utca felső részén lévő támfalat, noha annak eltávolítása alternatív útvonalat biztosítana a Kós Károly és a Vasile Goldiș utcák közötti autós közlekedésnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés