Rég volt karácsonyok

Ez a félig publicisztikai, félig szépirodalmi műfaj a Székely Hírmondó napilapban vert gyökeret.

Péter Sándor

2018. december 28., 00:092018. december 28., 00:09

Sokan talán el sem hiszik, hogy valamikor, nem is olyan régen, nem mindig volt ilyen gondtalan a karácsony. Sokan és sokszor leírták, milyen volt titokban fát díszíteni, milyen gondokkal járt beszerezni az ünnepi hangulathoz illő „kellékeket”, miképpen jártak túl a figyelő szemek eszén a karácsonyi áhítatra vágyakozó, legalább lélekben ünnepre készülő emberek.

Diákjaim azt sem akarták elhinni, hogy hajdanán bizony nem volt vakáció karácsonykor, ott kellett ülni az iskolában, és csak a bátrabbak merészkedtek be a templomba. (El szoktam mondani, hogy egyetemista koromban három szász fiút akartak megfenyíteni, mert karácsony este bementek a templomba. A kari ifjúsági szervezet titkára, elismert oktató, akinek valaki jelentette a „bűntényt”, tanácstalan volt. Én éppen szolgálatot teljesítettem, jól ismert, és talán mentegetőzésként kikérte a véleményem. Nyilván, adott is a véleményemre, mert nem vitte tovább az ügyet, holott ez a „ballépés” súlyos büntetést is hozhatott volna a három német diáktársnak.)

Nekünk, azaz azoknak a diákoknak, akik bentlakásban laktunk, feketére sikeredett a karácsonyunk, no, nem a hóhiány miatt, mert az volt bővével, hanem egyszerűen azért, mert haza nem engedtek, az évharmad vége (akkor évharmadokra oszlott a tanév) december 29-én volt, és a köztársaság ünnepe hozta el a vakációt. Persze, ennek ellenére a karácsony az Karácsony volt, és lehet, szerencsénk is volt azzal, hogy osztályfőnökünk édesapja a keresztúri unitárius kerület espereseként ténykedett korábban.

A családi hagyományt bizony soha nem szegte meg jó emlékű tanárunk. Azt lelkünkre kötötte, hogy lehetőleg ne hiányozzunk december 25-én az iskolából – nem mondott tanórákat, mert rendes órát egyik tanárunk sem tartott, sőt, mindegyikük behozta az osztályba az ünnepi hangulatot azzal is, hogy ünnepi ruhába öltözött, és nagyon őszintén beszélgetett velünk az „elfeketített” ünnepről. Kedves osztályfőnökünk még fenyőágat is hozott magával, és ha ténylegesen nem is, de szép szavakkal felöltöztette a jelképes karácsonyfát. Hogy, hogy nem, ünnepire sikeredett a délebéd is, és nem hiányoztak megszokott asztaluktól nevelőink sem, legtöbbjük ugyanis ott ebédelt rendszeresen a diákétkezdében.

Lehet, azzal is szerencsénk volt, hogy akkor még nem voltak bizonyosan szolgálatos megfigyelők, lehallgatók és árulkodók. Ezért is vette elő karácsony este a hegedűjét az általunk, nagydiákok által roppant tisztelt tanító-nevelőnk, és a korábban már megtanított dalok után egy szomorkás, de gyönyörű magyar nótát próbált belénk vésni, amelyet később más magyar nótákkal együtt a színpadokról is letiltottak: Hargitai fecskemadár hosszú útra készül… A Cseh Judittal készült egyik későbbi interjúmban árulta el a művésznő, hogy ő egyrészt ezért nem lett a Székely Népi Együttes szerződött énekesnője, mert ezeket a magyar nótákat kisöpörtették a műsorrendből. Ő pedig ezekkel lopta be magát a hallgatók szívéve, s ezért maradt szabadúszó. És énekelte tovább ezeket a sokak által ma is elítélendő dalokat. És tanította nekünk Vas István tanító úr, elvégre tizennyolc évesek voltunk, s az ő bátorsága ránk is átragadt. Annyi esztendő múlva is jól emlékszem három-négy olyan énekre, amelyeket az ő síró hegedűje lopott be életünkbe.

Minden tiltás, erőlködés ellenére a karácsony megmaradt annak, ami volt annyi évszázadon át. Még akkor is, ha sokak számára szegényes a megterített asztal, de akkor is, ha tiltó szóval akarják kiűzni lelkünkből legszentebb ünnepeinket, ha feketét kiáltanak, akkor is, ha történetesen bőségesen ömlik a selymes fehér hó!

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés