
Referendumot tartanak a tanintézetekben a szakszervezetek annak eldöntésére, hogy figyelmeztető vagy általános sztrájkba lépnek januárban a tanügyi alkalmazottak, ha nem kapják meg a törvény által előírt béremelést.
2021. december 21., 12:532021. december 21., 12:53
A tanügyi szabad szakszervezetek szövetségének (FSLI) elnöke, Simion Hancescu az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva kifejtette, a tanügyi dolgozók elégedetlensége jogos, és januárban folytatják a napokban elkezdett tiltakozásokat. Egyelőre referendumot kezdeményeztek a tanintézetekben, így születik majd döntés arról, hogy figyelmeztető vagy általános sztrájkba lépnek jövő év elején.
A szakszervezeti képviselők hétfőn tüntetést tartottak a kormány épülete előtt, és hasonló megmozdulásokat terveznek a következő napokra is. Ha követeléseik süket fülekre találnak a kormánynál, készen állnak arra, hogy 2022-ben "lakatot tegyenek az iskolákra" - nyomatékosította Simion Hancescu.
A szakszervezeti vezető elmondta, a tanügyi alkalmazottak elégedetlenségét az váltotta ki, hogy a kormány által múlt héten elfogadott sürgősségi rendelet értelmében a tanügyi alkalmazottak bére a 2022-re előirányzott és a 2021. decemberi bér közötti különbség 25 százalékának megfelelő összeggel nő január elsejétől, holott az egységes bértörvény értelmében a 2022-re előirányzott és a 2018-as fizetés különbségének negyedével kellene hogy emeljék a bérüket. Az új előírás hozzávetőlegesen 60 lejes nettó béremelést jelent, ami rendkívül kevés tekintetbe véve az áremelkedéseket. Egy kezdő tanár nem tud havi 2300 lejből megélni - nyomatékosította.
Simion Hancescu arról is beszámolt, hogy találkozót kértek a miniszterelnökkel, illetve a pénzügyminiszterrel, mielőtt a parlament elfogadná a jövő évi költségvetésről szóló törvényt, az eddigi nyilatkozatokból azonban azt a következtetést vonták le, hogy nincs szándék a jogszabálytervezet módosítására.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!