Az elmúlt harminc esztendőben nem volt olyan választás, amikor a voksolás után kiadott színes választási térképen meg ne jelent volna az RMDSZ-t jelképező zöld szín – hangoztatta tegnap Antal Árpád.
2019. november 06., 00:132019. november 06., 00:13
[reklam]
Tamás Sándor „tapasztalatokra hivatkozva” azt mondta: ha mi nem döntjük el saját dolgainkat, eldöntik azt helyettünk Bukarestben mások.
– Valahányszor így történt, mindahányszor rosszul jöttünk ki belőle, ezért menjünk el választani, mi magunk döntsünk sorsunkról – mondta az elnök.
Antal Árpád szerint Erdélyben „legalábbis társtulajdonosok vagyunk”, és ennek megfelelően kell viselkednünk.
– Itt élünk ebben az országban, Erdély a miénk, és nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne legyünk rajta a térképen. Erdély nagyjából zöld kellene, hogy legyen, de nem ártana, ha más helyen is lenne néhány zöld folt – mondta a sepsiszentgyörgyi polgármester.
Ezt a gondolatot vitte tovább Kelemen Hunor is, aki szerint „nem csak a térképen kell rajta lenni, hanem az asztalnál is ott kell ülni”.
– Ha nem vagy ott az asztalnál, akkor jó eséllyel rajta vagy az étlapon, ezt pedig nem szeretnénk. Sőt, még az arányosság is azt követelné, hogy száz év román hatalom után hét évig magyar vezetője legyen az országnak. S ha a következő százból három évet megelőlegeznének, és két mandátumot magyar államfő lehetne, még az is előfordulhat, hogy egy rendes államot csinálnánk ebből az országból – vélekedett Kelemen, aki szerint „munkával, egymás iránti tisztelettel és bizalommal”, haladás érhető el.
Az államfőjelölt példaként beszélt arról, ahogyan Háromszéken a környezethez viszonyulnak (Kelemen Hunor látogatást tett kedd délelőtt a lécfalvi hulladéklerakóban – szerk.), és azt mondta: azt szeretné, hogy ne mi süllyedjünk le az ország szintjére, hanem Románia többi részén tőlünk vegyenek példát.
Kiemelte: a magyar közösséget csak az RMDSZ képviseli ezen a választáson, mert a többi jelölt közül „egyiknek sincs semmilyen ajánlata” a kisebbségek felé.
– Legfentebb azt mondják: lépjünk túl az etnikai problémán. Azaz: szabadon be lehet olvadni a többségbe. Amit mi kérünk, az nem ördögtől való: ne tekintsék a magyarságot biztonsági kockázati tényezőnek, ne akarjanak asszimilálni, fejlesszék az oktatást, óvják a környezetet és modernizálják az infrastruktúrát – mondta Kelemen, aki szerint ez nem (csak) a magyarok, hanem minden állampolgár érdeke is.
Véleménye szerint a „demokrácia elleni merénylet”, hogy nincsenek viták a jelöltek között, nem ütköznek az érvek. Ez vagy azt jelenti, hogy a jelöltek arrogánsak, vagy azt, hogy nincs programjuk – vélte.
Meglátása szerint „okvetlenül el kell menni szavazni”, hisz egyelőre – sajnos – nincs esélye annak hogy magyar elnöke legyen az országnak, de mindenképpen „erőt kell felmutatni”, hogy lássák, hogy itt vagyunk, és bárki legyen hatalmon, „velünk számolnia kell” – szögezte le Kelemen Hunor.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!