
Alexandru Rafila csütörtökön bejelentette, hogy az Országos Közegészségügyi Intézet kidolgozta a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről szóló új törvénynek egy változatát, amit meg fognak vitatni a koalícióban.
2021. december 16., 14:512021. december 16., 14:51
A tárcavezető nem akart jóslatokba bocsátkozni arról, hogy mikor lép majd hatályba a jogszabály. "Politikai döntés fog születni róla, a tervezetet meg kell szavaznia a parlamentnek. A kívánatos az lenne, ha a törvény az esetszámok meredek emelkedése előtt hatályba lépne" - jelentette ki.
Rafila kifejtette azt is, hogy a koronavírus omikron-variánsának terjedését megállítani nem, legfeljebb megfékezni tudják a korlátozó intézkedések. Emlékeztetett arra, hogy nagyon sokan érkeznek ezekben a napokban az országba Nagy-Britanniából, ahol az omikron-variáns lassan dominánssá válik, így szerinte Romániában is terjedni fog.
A miniszter elmondta, egyelőre kevés adat van arról, hogy a koronavírusnak ez a változata mennyire súlyos megbetegedést okoz, de az eddig megfertőzöttek többsége fiatal, aki enyhe tüneteket mutat.
Megjegyezte, hogy az omikron-variáns az oltottakat is fertőzi, akik viszont nagyon könnyen átesnek a betegségen. Ezért - tette hozzá - az oltás mellett más eszközökre is szükség van a járvány terjedésének fékezésére.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!