Rafila: a háziorvosok is végezhetnek majd koronavírusteszteket

Az egészségügyi minisztérium lehetőséget fog biztosítani a háziorvosoknak koronavírustesztek elvégzésére és a fertőzött betegeik kezelésére. Erről pénteken egyeztetett a Háziorvosok Országos Társaságának képviselőivel Alexandru Rafila tárcavezető.

Székely Hírmondó

2021. december 04., 11:452021. december 04., 11:45

A találkozó után az utóbbi szervezet vezetője, dr. Dina Mergeani elmondta: a tesztelés költségeit az egészségbiztosítási pénztár vagy a minisztérium fedezi majd, így a betegek számára ingyenes lesz. A páciensek szűrését csak azok a háziorvosok végzik majd el, akik ezt óhajtják - tette hozzá.

Alexandru Rafila az ingyen tesztkészletek mellé védőfelszerelést is ígért. Tájékoztatása szerint a háziorvosok kezelést is felírhatnak majd a koronavírusos betegeknek. Hozzátette, a tesztelési lehetőségre azért van szükség, hogy a kezelés felírását "legalább egy minimális vizsgálat" előzze meg.

Az illetékesek egyöntetűen egyetértenek abban, hogy nem kell kötelezővé tenni az oltási igazolványt a templomokban - jelentette ki az egészségügyi miniszter.

Alexandru Rafila hangsúlyozta, továbbra is foglalkoznak a Covid-igazolvány bevezetését előíró törvénytervezettel, keresik azt a változatot, amelyet majd elfogadhat a parlament és alkalmazni lehet, "amikor a járványhelyzet megköveteli".

A tárcavezető leszögezte, abban mindenki egyetért, hogy a templomi szertartásokon nem kell kötelezővé tenni a Covid-igazolványt. Az egyházaknak oktató-nevelő szerepük is van, és azáltal, hogy a szabályok betartására biztatják a híveket, hozzájárulhatnak a járvány ellenőrzés alatt tartásához - érvelt Rafila.

Cáfolta az egészségügyi miniszter, hogy a pénteki kormányülésen vita alakult volna ki az országba beutazók kötelező koronavírus-tesztelésének esetleges bevezetése kapcsán. Alexandru Rafila azt állítja, megvizsgálták az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) ajánlásait, és megállapodtak abban, hogy hatékony és kivitelezhető megoldásra van szükség.

A tárcavezető rámutatott, az ECDC azt javasolta, hogy az omikron variáns terjedésének fékezése érdekében az Európai Unión belül teszteljék az utazókat. A miniszter szerint alaposan meg kell fontolni egy ilyen intézkedést, elsősorban logisztikai szempontból, oda kell figyelni arra, hogy alkalmazható legyen.

"Mondok egy példát: ha a téli ünnepek alatt le kell tesztelni naponta 100 ezer személyt - és itt nem a reptéri tesztelésre gondolok, hanem arra, hogy a vörös zónákból érkezőknek tesztelniük kell a nyolcadik napon a karantén feloldása érdekében -, ez nem valósítható meg, ha otthonukban kell levenni tőlük a mintát" - magyarázta.

Rafila azt mondta, nem volt "semmiféle vita" erről a katasztrófavédelem vezetőjével, Raed Arafattal. A miniszter álláspontja szerint meg kell vizsgálni, hogy mely országok esetében magasabb az új vírusvariáns Romániába való átterjedésének kockázata, és azt is meg kell nézni, hogy miként járnak el más országok, majd ennek alapján kell dönteni a Romániában alkalmazandó intézkedésekről.

"Elsősorban tesztelésről beszélünk vagy egy dokumentumról, amely igazolja, hogy az illető elvégezte a tesztet a Romániába való beutazását megelőző 48 órán belül. De még el kell dönteni, hogy mely kategóriákra, illetve mely országokból érkezőkre érvényes ez" - fogalmazott.

A katasztrófavédelmi főigazgatóság (DSU) péntek este közölte, hogy az egészségügyi minisztérium és az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) ismét megvizsgálja, indokolt-e negatív RT-PCR-teszthez kötni az ország területére való belépést december 5-étől.

A DSU cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a pénteki kormányülésen "nézeteltérések" adódtak a téma kapcsán.

A közleményben rámutattak, a koronavírus omikron variánsának terjedésével kapcsolatos bizonytalanság miatt, illetve tekintettel arra, hogy a teljeskörűen beoltott vagy a betegségen átesett személyek is megfertőződhetnek, az INSP december 2-án küldött egy átiratot a DSU-nak és az egészségügyi minisztériumnak, amelyben javasolta, hogy ezután csak negatív koronavírusteszttel engedélyezzék a belépést a Romániába érkezők számára, függetlenül attól, hogy milyen járványügyi besorolású országból érkeznek.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés