Pro és kontra vélemények

Fábián Veronika, a megyeszékhelyi Nicolae Colan Általános Iskola tanítónője szerint a vitatott kérdést két irányból érdemes megközelíteni: valóban iskolaérett-e a gyermek, és hogy otthon vannak-e mögötte szülők ebben az időszakban.

– Sokan, akik pályafutásunkat a múlt rendszerben kezdtük, az évtizedek alatt számtalan olyan helyzettel találkoztunk, amikor bizony igen erősen mérlegelni kellett, mi lenne a legjobb a tanuló számára. Számtalan érv szól az iskolaismétlés mellett. Többek között az, hogy az elsősök közötti különbségeket hatékonyan ki tudja küszöbölni, így akik lemaradnának, évismétlés után eredményesen léphetnek tovább. A buktatás a kisebbik rossz, inkább ekkor ismételjen, mint tanulmányai alatt végig bukdácsoljon. Ha nem buktatjuk meg a gyengébb diákot, az visszafogja azokat, akik haladnának, egyúttal következmény nélkül hagyja a gyenge teljesítményt. A bukástól való félelem tanulásra motiválhat. Az ellenérvek viszont nagyobb arányban sorakoznak: A buktatás megbélyegez, beskatulyáz a „rossz, gyenge tanuló” dobozba. A tanévet nem kellene a tanulásra szánt idő mértékegységének felfogni, a tanév csak technológiai kényszer. A buktatás ezért nem veszi figyelembe a differenciált tanulási folyamatokat, azaz pillanatnyi állapotot szankcionál. A kudarc nem motivál tanulásra. A bukással való fenyegetés, zsarolás nem lehet hatékony, nem szabad, hogy eszköz legyen. A buktatás a tanár csődjét is jelentheti – magyarázta.

Véleménye szerint mindenképp elsődleges tény az iskolaérettség megállapítása. Ma ez számtalan méréssel megoldható. Nagyon fontos megállapítani, hogy a gyermek képességei és készségei elegendőek-e a továbblépéshez.

– Ha a kisdiáknak van ugyan lemaradása, de azt fölzárkóztató foglalkoztatások segítségével képes behozni, akkor természetesen felsőbb osztályba léphet, amennyiben nem, akkor lehet csak szükség van arra, hogy évet ismételjen. Azt semmiképp se feledjük, igazából csak az érdekes egy előkészítős vagy elsős gyermek számára, hogy mennyire tud a tanítóra ráhangolódni, hiszen ahogyan a görögök is mondták, „Csak attól tanulunk, akit szeretünk” – summázta a pedagógus.

Pap Izabella, az orbaiteleki Horváth Károly Elemi Iskola tanítónője szerint meg kell tanítani a gyerekeket tanulni.

– A gyerek tanulni, fejlődni jár az iskolába, éppen ezért fontos hogy megtanuljanak tanulni. Tudatosítani kell bennük, hogy a munkára, az életre neveljük őket. 26 évi munkám során bizony akadt olyan tanuló, aki osztályismétlő maradt, mert nagyon gyenge képességű volt, és nem is tanult eleget. A tanuló–pedagógus–szülő együttműködése nélkül nincs eredmény az iskolában folyó oktatói–nevelői munkában – véli a tanítónő.

Véleménye szerint az előkészítő és az első osztály is az iskolai életre készíti fel a gyereket.

– Ebben a korban még nem igazán érti és tudja elfogadni a gyerek, hogy miért nem tud tovább tanulni a társaival együtt. Ha kudarcok sorozata éri, a kedve is elmegy az iskolától. Ugyanakkor azok a tanulók, akik lemaradnak a tanulásban, még nehezebben tudnak felzárkózni, és haladni magasabb osztályokban. Vannak olyan tanulók is, akik nálam ismételtek osztályt. Nagyon sok munkával, odafigyeléssel sikerült az alapokat megtanítanom, de tovább nem jutottak. Akadtak olyanok is, akik elégtelenről jó képességű tanulókká váltak. Úgy gondolom, sok minden a gyermek képességeitől és akaratától függ, de a tanító jóindulatán és hozzáállásán is sok múlik, mert, ha szükséges, én órák után is odaállok a gyengébb tanulók mellé, természetesen szülői beleegyezéssel – mondta Pap Izabella.