
Máris vannak olyan társadalmi kategóriák, amelyek hiányt szenvednek amiatt, hogy az országnak nincs elfogadott költségvetése 2019-re - nyilatkozta pénteken Ionel Dancă, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője.
2019. január 04., 17:362019. január 04., 17:36
Véleménye szerint azzal, hogy nincs jóváhagyott költségvetés, egyrészt az ország "nevetségessé teszi magát" az európai partnerek előtt, másrészt máris vannak olyanok, akik szenvednek emiatt.
Dancă elsősorban a magánvállalkozókra gondolt, akik nem tudnak üzleti tervet készíteni, mert nem tudják, hogy milyen új adókat vezet be a költségvetési törvény. Kényelmetlen helyzetbe kerültek a közintézmények is, amelyekben nem lehet tudni, hogy van-e pénz év végéig a fizetésekre, de a nyugdíjasok is, akik nem részesülnek január 1-jétől a törvény által előírt nyugdíjemelésben.
A szóvivő kifejtette: a kormány tehető felelőssé azért a "szerencsétlen helyzetért", hogy Románia úgy vette át az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, hogy két miniszteri tárcának nincs felelőse. Véleménye szerint az ország azért jutott ide, mert a kormány "egyik napról a másikra cserélgeti a minisztereket".
A PNL azzal a kéréssel fordult pénteken a nép ügyvédjéhez, hogy támadja meg az alkotmánybíróságon a kormány adóbevezetésekre vonatkozó, 2018/114-es sürgősségi rendeletét.
Ionel Dancă nyilatkozatában felrótta, hogy a nép ügyvédje "ismét szabadságon van", amikor "most tettek le az asztalára"' egy kérést, hogy támadja meg az alkotmánybíróságon a kormány "kriminális" rendeletét, amely tönkreteszi a gazdaságot, és "a lakossággal fizetteti meg az energetikai szektorra kivetett 2%-os adót". Véleménye szerint a gáz és elektromos energia árának korlátozása "hazugság', mert ez csak a termelőkkel közvetlen szerződésben álló "okos fiúk" által fizetett energiára vonatkozik, a lakosság nagy részére nem.
Ugyanakkor kifejtette: a távközlési vállalatokra kivetett adó tükröződni fog az ügyfelek által fizetett számlákban, és "korlátozza a lakosság hozzáférését a szabad és minőségi információhoz".
Dancă "a világon példátlannak" nevezte azt, hogy egy, a szabad piac által meghatározott bankközi hitelkamatlábhoz (ROBOR) kötik a bankok adózását, amely - szerinte - "a lakosság által fizetett hitelrészletek növekedéséhez vezet".
Cristian Băcanu, a PNL bukaresti szervezetének jogásza szerint, a kormányhatározat elfogadását semmi nem sürgette, így ez ellentmond az alkotmány 115-ös cikkelyének, megfogalmazása "homályos", sérti a szabad piac elvét, továbbá ellentmond az alkotmány 35. és 44. cikkelyének is.
Hozzátette: a PNL bepereli a nép ügyvédjét, amennyiben nem tesz eleget kérésüknek, és nem támadja meg az alkotmánybíróságon a sürgősségi kormányrendeletet.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!