Plumbot kihúzták a pácból

A képviselőház elutasította tegnap, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) bűnvádi eljárást indítson a képviselői mandátummal rendelkező Rovana Plumb volt környezetvédelmi miniszter ellen, akit hivatali visszaéléssel gyanúsítanak egy Liviu Dragneát is áttételesen érintő ügyben, írja az MTI.

Székely Hírmondó

2017. október 18., 00:182017. október 18., 00:18

A képviselőház elutasította tegnap, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) bűnvádi eljárást indítson a képviselői mandátummal rendelkező Rovana Plumb volt környezetvédelmi miniszter ellen, akit hivatali visszaéléssel gyanúsítanak egy Liviu Dragneát is áttételesen érintő ügyben, írja az MTI.

 

A titkos szavazáson a képviselők közül 99-an támogatták, 183-en pedig ellenezték társuk kiadását az igazságszolgáltatásnak. Rovana Plumb és az ügyben szintén gyanúsítottként szereplő Sevil Shhaideh volt kormányfőhelyettes a miniszterelnök nyomására múlt héten lemondott kormánytagságáról, bár mindketten ártatlannak mondták magukat. Plumb szerint a DNA visszaél hatalmával, és politikai érdekből, a választói akarat felülírása céljával támadja a PSD tisztségviselőit. Úgy értékelte: nemcsak az ő személyét, hanem pártját akarják megbélyegezni, a kormány tagjait megfélemlíteni. Az ellenzék képviselői a titkos voksoláson szavazatukat látható módon leadva jelezték: nem értenek egyet azzal, hogy a parlament vegye át az igazságszolgáltatás szerepét, szerintük a képviselők bűnösségét vagy ártatlanságát csak a bíróság állapíthatja meg.

A vádhatóság szerint 2013-ban Shhaideh regionális fejlesztési államtitkár dolgozta ki azt a kormányhatározatot, amely a Teleorman megyei önkormányzat kezelésébe juttatott egy 45 hektáros horgászparadicsomot. Ennek rendszeres vendége a szenvedélyes horgászként ismert Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök, Teleorman megye volt önkormányzati elnöke. A Duna árterületén fekvő terület átadásához a DNA szerint törvényre és nem kormányhatározatra lett volna szükség.

A DNA a 2013-ban környezetvédelmi miniszteri tisztséget betöltő Plumbot azzal gyanúsítja, hogy tudatosan terjesztett a tárcájához tartozó vízügyi hatóságot megkárosító törvénysértő határozattervezetet a kormány elé. Plumb a voksolás után úgy értékelte: képviselőtársai a hatalmi ágak szétválasztásának alkotmányos elvét védték meg, amikor szavazatukkal megerősítették, hogy egy kormányhatározat időszerűségét és indokoltságát nem vizsgálhatja az ügyészség.

A szociálliberális kormánytöbbséggel szemben álló Klaus Johannis államfő, valamint az Egyesült Államok és több európai uniós tagállam nagykövetsége rendszeresen bírálta a parlamentet minden olyan esetben, amikor az megakadályozta a bűnvádi eljárás lefolytatását a korrupciógyanúba keveredett tagjai ellen, szerintük ugyanis ezzel a törvényhozók a jogállamiság érvényesülését, Románia schengeni csatlakozását hátráltatják.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés