Befejeződött a beszerzési eljárás az újszülöttosztályokra szánt inkubátorokra, amelyekkel 140 szülészetet fognak felszerelni, jelentette be kedden tartott sajtótájékoztatóján, a kormány megbuktatása nyomán menesztett egészségügyi miniszter.
2019. október 15., 14:312019. október 15., 14:31
"Még a tavaly bejelentettem, hogy az egészségügyi minisztérium inkubátorokat fog vásárolni az újszülöttosztályoknak. Tavaly elindítottuk a beszerzési eljárást 1117 inkubátor vásárlására. Bejelenthetem, hogy több mint 140 szülészet lesz felszerelve ezekkel, illetve azt is, hogy az eljárás befejeződött. Következik a szerződések aláírása az egészségügyi intézményekkel. (...) Keretszerződést kötöttünk minimum 279, maximum 1117 inkubátor megvásárlására. Véleményem szerint a maximális mennyiséget kellene megvásárolni. A keretszerződés becsült értéke 128,75 millió lej, áfa nélkül" - jelentette ki Pintea.
Hozzáfűzte, a tenderfüzetet 2016-ban vette át, hogy a beszerzési eljárást elkezdje, ki is írta a versenytárgyalást, de az egyik cég fellebbezett és az óvások elbírálásával foglalkozó országos tanács (CNSC) helyt adott az óvásnak, amely nyomán újra kellett írni a tenderfüzetet, és elölről kellett kezdeni a beszerzési eljárást.
A CNSC indoklása szerint a tenderfüzetben szereplő műszaki követelmények kizárják a versenyből a cégek egy részét, és csak egy forgalmazónak kedveznek, amelyet a tanács meg is nevezett.
Az új kiírásra 35 ajánlat érkezett, ez alkalommal is voltak óvások, de ezeket a CNSC elutasította, így sikerült lezárni most azt, ami már egy évvel ezelőtt esedékes volt, szögezte még le Pintea.
Képünk illusztráció.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!