Pincérképzés külföldön

Lazák, mosolygósak, magabiztosak. Három fiatal székely legény, akik megjárták a „hadak útját”: most érkeztek haza nyolchónapos ciprusi gyakorlatról. A veszprémi VSZC SÉF Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnázium és Szakközépiskola tanulói azt mondják: napi 14 órában az ember „megtanul keményen dolgozni”.

Csilip Levente (Sepsiszentgyörgy), Fazakas Norbert (Bodok) és Incze Alpár (Málnás) különböző módon kerültek Kelet-Európa egyik legszínvonalasabb szakképző iskolájába.
– Nálunk, a Berde Áron Kereskedelmi Szakközépiskolában tavaly márciusban egyszer csak megjelent egy fiú, aki a SÉF-ben végzett, s mondta, hogy az milyen jó hely. Én akkor tizenkettedikes voltam, de nem pincérosztályban, hanem beszerzés–kereskedelem szakon. Úgy tűnt, van ebben fantázia, jelentkeztem – kezdi a történetet az elején Levente.
A többieknek még „idegenebb” volt ez a szakma. Alpár a Mikes Kelemen Líceumban végzett, egyik barátjától hallott a lehetőségről, azonnal megtetszett neki. Norbert 2015-ben végzett társadalomtudomány szakon a Mikes Kelemen Líceumban. A Sapientia csíkszeredai karán gazdasági informatikára iratkozott, de nem járt rendesen, és „röstellte, hogy a szülei fizetik a tandíjat”, ő meg bukdácsol, ezért Alpár javaslatára ő is Veszprémben próbált szerencsét.

Zsebpénz kipótolva
Online jelentkeztek, felvették őket. Az oktatás tavalyelőtt, szeptember elején kezdődött.
– A központi kollégiumban ingyen kaptunk szállást, és egy házirendet is, amit ha megszegsz, kirúgnak. Az iskola éttermében kedvezményesen ehettünk, sőt, kaptunk 16 ezer forint ösztöndíjat. Három hónapon keresztül sötétben keltünk, hogy menjünk iskolába, és már sötét volt, amikor hazaértünk – eleveníti fel Levente.
Sok, akár napi öt órában elméletben tanulták a pincérkedést, de volt idegennyelvóra is, ezt követte a gyakorlat.
– Kívülről kell fújni magyarul, angolul és németül Magyarország összes borvidékét, a borokat, ezek jellemzőit, az ételeket, ezek összetevőit, tudni kell ajánlani minden étel mellé az ahhoz illő bort – sorolja Norbert.
A zsebpénzt amúgy szépen pótolták: hétvégén munkát lehetett vállalni Tihanyban, különböző rendezvényeken, ahol nettó húszezret is kaszáltak egy éjszaka során. December közepén következett az első háromhónapos külföldi gyakorlat. Jobbnál jobb ausztriai szállodák és éttermek igazgatói jelentek meg az iskolában, és hallgatták meg a pincértanoncokat – természetesen nem magyarul –, és választották ki embereiket. Amúgy a nyári nagy záróvizsgán is lehet majd választani, hogy angolul vagy németül akarsz-e vizsgázni – a magyar nem opció.

Napi 14 óra meló
Norbert Ausztriába, Tirolba került, ahol „elsőre kissé nehezen ment a tiroli-német”, pedig a munkaadója elvárta, hogy minden ételről elmondja, mi a neve és mik az összetevői. Úgy emlékszik: minden szünetben németnyelv-leckét és filmet nézett a telefonján, hogy „valami tapadjon” rá.
Alpár a cseh határ mellé került, és csakhamar kiderült, hogy a német- és angolnyelv-tudományát a „szegre akaszthatja”, mert csaknem mindenki csehül beszél, így aztán „magolta rendesen az étlapot”.
Mindenütt katonás rend, elkésni, „félrelépni” nem lehet. Az elején csak rámoltak, de aztán „kaptak kulcsot”.
– Hetekig figyelnek, hogyan mozogsz, miként kommunikálsz, s ha minden rendben van, akkor kapsz kulcsot. Ez azt jelenti, hogy beléphetsz a számítógépbe, és rendelést vehetsz fel, kiviszed, és elveheted a pénzt is. Ez már egy magasabb kategória – magyarázza Levente.
Az első próba után, március végétől következett a ciprusi „nagy kaland”. Ide már együtt, egy szállodába mentek, itt igazi „nagyipar” üzemelt.
– 850 ülőhelyes, all inclusive rendszerű vendéglőbe kerültünk harminc másik pincér mellé, ahol eszméletlen hajtás várt ránk. Nem panaszként mondom, mert az összes túlórát centre kifizették, de volt, hogy napokig 14 órát dolgoztunk. Amikor közbe-közbe bejött egy „laza”, nyolcórás műszak, csaknem szabadnapnak tűnt. Az egyszer biztos, hogy ha egyebet nem, de megtanultunk keményen dolgozni– mondja Alpár.

Izgalmas nyelvtanulás
A gyakorlati munka alatt hamar kiderült: angol és német nélkül semmit sem lehet kezdeni, az viszont nem elég.
– A vendégek legnagyobb része orosz volt, aki alig beszélt más nyelvet. Tényleg annyian voltak, mint az oroszok! Kénytelenek voltunk oroszul tanulni, de a görög vendégekkel is igyekeztünk anyanyelvükön megértetni magunkat – meséli Alpár.
Mit mondjak? – feltalálták magukat, ha azt nézem, hogy Norbert és Alpár társaságában két gyönyörű ukrán lány is szerepel az egyik fotón, akiket ők angolra, a lányok pedig őket oroszra oktatták. Aligha találni kellemesebb nyelvtanulási módszert… (A lányok Lengyelországban járnak vendéglátóipari főiskolába, onnan küldték őket Ciprusra. Katyja kijevi, Viktória lugánszki, ő gyakorlatilag nem tud hazamenni, hisz ott dúl a háború. Azt mondják: a fiúkkal együtt szeretnének tovább dolgozni – nem lesz itt baj az orosznyelv-tudással).
Természetesen kaptak pihenőnapot is, amikor – a nyelvtudást elmélyítendő – a lányokkal együtt jártak kirándulni, szórakozni. A szálloda névkártyája alapján, mint „helyiek”, csaknem minden üzletben kedvezményt élveztek, bizonyos szórakozóhelyekre pedig ingyenes volt a belépés.

Egy jó koktél szemet gyönyörködtető
Bár „egyet-mást már tudnak”, azt mondják: még rengeteget kell tanulniuk.
– Én inkább báros szeretnék lenni, és nem csak jól, hanem szépen is dolgozni. Egy all inclusive-ban hiába keversz meg napi száz koktélt, mert az jó, minden benne van, ami kell, de nem szép. A koktélkeverésnek meg kell adni a módját, annak esztétikailag is úgy kell kinéznie, hogy a szemet gyönyörködtesse, én elsősorban ebben az irányban szeretnék fejlődni – mondja Levente.
Norbert borra vonatkozó ismereteit szeretné elmélyítni, Alpár azt mondja: aszerint kell specializálódni, hogy például szállodában vagy egy rangos étteremben dolgozol. Ciprusról remek referenciát kaptak, és ajánlatot is, holnap visszamehetnének dolgozni, alkalmaznák őket.
Ami a jövőt illeti, egyelőre dolgozni akarnak a „világban”. Úti céljaik között szerepel Izrael és Új-Zéland is, és szívesen kipróbálnák magukat egy luxus óceánjárón. Ezt a kalandot tízévesre tervezik, utána „valami család is kellene”.
Alpár elhatározta: pénzt gyűjt, és saját vállalkozásba kezd, ám az „semmi esetre sem lesz Romániában”. Spanyolország, Anglia, „esetleg Svájc” jöhet szóba. Norbert „nem az az ember, aki saját céget vezessen”, ezért ő alkalmazottként szeretne majd dolgozni „egy jó helyen”, és ha ilyen helyet talál Erdélyben, szívesen hazajön. Levente „biztos, hogy hazajön”. Azt mondja: nem tudja elképzelni, hogy máshol élje le az életét, „addig keresi, míg megkapja” azt a lehetőséget, ami megfelel neki.
Egyelőre azonban januártól folytatni kell az iskolát Veszprémben, és le kell tenni a meglehetősen keménynek ígérkező záróvizsgát. A SÉF vendéglátóképző (amellyel együttműködésben egyébként a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola rendszeresen szervez továbbképzőket helyi szakembereknek) nem hazudtolta meg jó hírnevét. Talán nem ártana, ha – nem csak ezen a területen, hanem a turizmus számos más ága-bogában – többen is megpróbálnák felismerni, hogy merre van az előre. Ha már ebből akarunk megélni.