A román rendőrség napja alkalmából a Kovászna megyei rendőr-felügyelőség pénteken nyílt napot rendez.
2023. március 22., 13:232023. március 22., 13:23
Március 25-én ünnepli 201 éves tevékenységét a román rendőrség. Ennek apropóján március 24-én, pénteken 10 és 11 óra 30 perc között nyílt napot tartanak, melyre a cvilek mellett diákokat és pedagógusokat is várnak a megyei rendőrfelügyelőség Grigore Bălan tábornok út 71. szám alatti székhelyén. Az akció célja a bizonyos tevékenységek, szolgálati felszerelések és gépjárművek bemutatásával a szakma népszerűsítése, emellett a megelőző nevelés fontosságának hangsúlyozása.
A rendőrfelügyelőség illetékesei várják a megye minél több iskolájának diákjait és pedagógusait az eseményre. A tanintézmények részvételi szándékukat március 23-áig, csütörtökig jelezhetik a cpdcp@cv.politiaromana.ro e-mail-címen, a szándéklevélnek tartalmaznia kell az iskola nevét, a nyílt napon résztvevő osztályokat és a tanárok által kísért diákok hozzávetőleges létszámát.
A román rendőrség napját minden év március 25-én, az angyali üdvözlet keresztény ünneppel együtt ülik.
Korábbi fotó: Tinca Teddy
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!