
Meglepően sokan emlékeztek a fehéregyházi csatában 1849. július 31-én eltűnt lánglelkű költőnkre, Petőfi Sándorra a történtek 168. évfordulóján, a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban. Czegő Zoltán író, költő immár negyedik alkalommal szervezte és valósította meg saját erejéből a szintén általa megálmodott ünnepélyes főhajtást.
2017. augusztus 02., 00:122017. augusztus 02., 00:12
Meglepően sokan emlékeztek a fehéregyházi csatában 1849. július 31-én eltűnt lánglelkű költőnkre, Petőfi Sándorra a történtek 168. évfordulóján, a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban. Czegő Zoltán író, költő immár negyedik alkalommal szervezte és valósította meg saját erejéből a szintén általa megálmodott ünnepélyes főhajtást.
Péterfi Ágnes unitárius lelkész szenvedélyes hangon emlékezett a költőre és szabadságharcosra, majd Németh Bélát idézte, aki szerint Petőfi a legnagyobb magyar költő mostanáig, az istenek magyar kedvence. Nem véletlenül, hiszen mindent megkapott, hogy nagy költő lehessen. Tehetséget, történelmet és sorsot. Huszonhat évet élt, s világirodalmi rangú és méretű életmű maradt utána, mely korfordulót jelentett a magyar nemzet irodalmában.
„Percig se gondolja a jövendő diákja, hogy Petőfi önként rohant bele a halálba, mert vitte a költői szándék, az önérzet. Utolsó nagy hadi útjai Erdélybe vezették, parancsolták ő pedig akkor is, mint egész életében, a nemzet javát szolgáló parancsot teljesítette” – jelentette ki többek között Czegő Zoltán, filozófiai elemeket sem nélkülöző ünnepi beszédében. Az esemény méltóságteljes hangulatának megteremtéséhez, a himnuszainkat és megzenésített Petőfi verseket előadó sepsikőröspataki fúvószenekar játéka is nagymértékben hozzájárult.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!