Panelházakat újítanak fel

Közvitára bocsátotta a sepsiszentgyörgyi városháza az épületek „strukturális-környezeti minőségének növelésére” vonatkozó határozattervezetet, a lakosság augusztus 4-ig véleményezheti a javaslatot. A tervezet a legforgalmasabb utak mentén található panelházak külső felújítását célozza, ezzel is javítnának a város arculatán.

2017. július 27., 00:232017. július 27., 00:23

Közvitára bocsátotta a sepsiszentgyörgyi városháza az épületek „strukturális-környezeti minőségének növelésére” vonatkozó határozattervezetet, a lakosság augusztus 4-ig véleményezheti a javaslatot. A tervezet a legforgalmasabb utak mentén található panelházak külső felújítását célozza, ezzel is javítnának a város arculatán.

– Már régebben elkezdtünk ezzel a programmal foglalkozni, de nagyon lassan ment a szabályzat összeállítása – fejtette ki érdeklődésünkre Tóth-Birtan Csaba alpolgármester. – Ez elsősorban a főutak mentén található épületekre vonatkozik.


Elmondta, ezek a tömbházak 40 évvel ezelőtt vagy még régebb épültek, és már javításra szorulnak. Az elképzelés szerint a többéves projekt keretében az első fázisban a városmag panelházai kapnának új arculatot, a törvény lehetőséget biztosít az önkormányzatoknak, hogy megszervezzék ezt.


– Nyilvánvaló, előzetesen meg kell tervezni, engedélyeztetni kell ezeket a beavatkozásokat. Persze, mi nem nagy munkálatokra gondoltunk, hanem egyszerűen fel kell frissíteni a homlokzatokat. Az elején abban is gondolkodtunk, hogy megadunk bizonyos kivitelezési támpontokat, például színeket, de az építészekből álló, a hivatal tanácsadó testületeként működő műszaki bizottság javaslata alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy minél kevesebb kötelező érvényű dolgot fogalmazunk meg, annál rugalmasabb lesz a kivitelezés – magyarázta az alpolgármester.


2011 óta a törvény is kötelezi minden lakás birtoklóját, hogy gondoskodjon az épület homlokzatáról, részben biztonsági, részben pedig esztétikai okokból, de Tóth-Birtan szerint csak pár közintézménynél hull a vakolat, a magánlakásoknál ez a veszély nem áll fenn.


– Ott, ahol lehet, abból az anyagból lehet felfrissíteni a tömbházak homlokzatát, melyből elkészült; ha az már nem beszerezhető, vagy ha nincs rá technológia, akkor a tervező egy ettől eltérő változatot is javasolhat – fűzte hozzá.


A munkálatokat a lakók pénzén kellene elvégezni, de a törvény megad egy olyan lehetőséget is, hogy amennyiben a lakásban bejegyzett tagok egy főre eső átlagos havi jövedelme alacsonyabb az országos átlagjövedelemnél, akkor egyszeri szociális segélyként az önkormányzat utólagos támogatást nyújthat a beavatkozási költségek fedezésére, lakásra lebontva.


Az önkormányzat tárgyalt a lakástulajdonosi társulásokkal, és kidolgoztak egy elsőbbségi lajstromot, ugyanis több évre ütemezték be a programot. Idén kerülne sor a központi városmagban levő tömbházak felújítására, és az elkövetkező években a tömegközlekedés útvonalainak mentén található épületekre és az Állomás lakónegyediekre.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés